Több százezer kárigény érkezhet a Malévhoz + Videó

Már több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság tíz nappal ezelőtti leállása óta. Arra számítanak azonban, hogy a kárigények száma hamarosan a több százezret is elérheti.

PK
2012. 02. 14. 7:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője a Hír Televízió Rájátszás című műsorában arról beszélt: a Malév csődje miatt évente 1,5 millióval kevesebb utas fordul majd meg a Liszt Ferenc repülőtéren. A szóvivő elmondta még azt is, hogy a „nyitott égbolt” (vagy ahogy angolul mondják, open sky) politikája miatt ha egy európai légitársaság bejelenti igényét, hogy két európai pont között utasokat szállítana, és megkapja a repülőtértől is a visszajelzést, hogy van befogadóképességük, akkor nincs is szükség írásos megegyezésre.

Mint ismert, a Malév február 3-án végleg leállt, a cég nem tudta kifizetni adósságait. Még aznap visszaszállították a lízingelt gépeket Írországba. A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója szerint a Malév repülőgépeinek leállása járattörlés, és nem előre nem látható (vis maior) eset, ezért a repülőjeggyel rendelkezőknek kártérítés jár és nemcsak a repülőjegyért, hanem – ha bizonyítani tudják az okozati összefüggést – más károkért is.


A kormány a kártalanításra félretett 2 milliárd forintot, ám úgy tűnik, ennél jóval többre lenne szükség. Január 31-én életbe lépett egy kormányrendelet, mely azt célozza, hogy azok az utasok, akik a Malév Zrt. menetrend szerinti járatára a leállás előtt vásárolták a jegyüket, és menetjegyük a leállást követő három napon belül jogosítana utazásra, segítségnyújtást kapjanak. Ugyancsak segítségnyújtásra számíthatnak azok az utasok, akik a leállás előtt már elutaztak a célállomásra, és a visszafelé útra február 29-ig érvényes menetjegyük van. A Magyar Bankszövetség hétfőn azt közölte, minden bankkártyával Malév-jegyet vásárló visszakapja a repülőjegy teljes árát, azok is, akik későbbi időpontra váltottak jegyet.

Varga Jenő, a légitársaság kijelölt felszámolóbiztosa a Hír Televízióban elmondta, elsőbbséget élvez a munkabérek kifizetése. A légitársaság hitelezői még nem jelentették be igényeiket, és folyamatban van a Malév vagyonának felmérése is. Az azonban szerinte már most látható, hogy a cégben jelentős vagyon nincs, és lesznek olyan hitelezők, akik a felszámolási eljárás végén nem jutnak hozzá a pénzükhöz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.