Az MSZP is tudja támogatni
Juhász Ferenc azt mondta, hogy a törvényjavaslatot alapvetően támogatni tudják, olyan szabályokat vezet át, amelyekről korábban a parlament már döntött. Olyan szabályokat kezdeményez, amely alapján a fegyvert a gyártása pillanatától nyilván lehet tartani. A társadalomra ma nem a legálisan tartott fegyverek jelentik a nagyobb veszélyt – emelte ki a szocialista képviselő. Ugyanakkor kérte, gondolják újra, mi indokolja, hogy néhány – enyhébben büntetett – bűncselekmény esetében lehetne fegyvert tartani. Ez nem indokolt és nem célszerű – mondta. Kifogásolta, hogy a javaslat kiveszi a természetkárosításról szóló bűncselekményt, és ennek ellenére is kaphatna az ilyet elkövető illető lőfegyvert. Javasolják ezért, hogy a korábbi állapotot állítsák vissza – mondta.
Zagyva az otthonvédelmi fegyvertartás lehetőségét hiányolta
A jobbikos Zagyva György Gyula azt kifogásolta, hogy a javaslatba – az előzetes tervekkel ellentétben – nem került be az otthonvédelmi fegyvertartás lehetősége. Mint mondta, az ilyen fegyvereket más országok statisztikái szerint a legritkább esetben használják bűncselekményre. Hozzátette ugyanakkor, hogy pártja nagyrészt egyetért a törvényjavaslattal.
LMP: Az előterjesztés súlyos társadalmi kérdéseket is érint
Dorosz Dávid (LMP) szerint jó és rossz elemeket egyaránt tartalmaz az előterjesztés, bár szerinte a rosszak vannak túlsúlyban. Hozzátette: pártja nem fogja támogatni a fegyvertartás könnyítését. Kifogásolta, hogy tavaly a belügyi tárca még azt válaszolta egy kérdésükre, hogy nem kíván lazítani a fegyvertartáson, ezért az LMP-t meglepetésként érte a törvényjavaslat. Frakciótársa, Szabó Tímea szerint az előterjesztés súlyos társadalmi kérdéseket is érint. Komoly hibának tartotta, hogy sem előzetes hatástanulmányt, sem nemzetközi összehasonlító adatokat nem tett közzé a kormány a javaslat beterjesztésekor.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!