Az utolsó pillanatig várnak a gyermekvállalással

Azzal, hogy a nők egyre később vállalnak gyermeket, nőnek a terméketlenségi mutatók is, és emelkedik azon nők száma is, akik végül gyermektelenül élik le életüket.

PR
2012. 04. 30. 5:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai Intézete a hazai gyermekvállalási magatartásról, valamint a rohamosan csökkenő születésszámról végzett kutatásának eredménye szerint a 30 éves nők csaknem fele, a 30–34 éves korcsoportba tartozók pedig több mint egyharmada még gyermektelen, előrevetíti a véglegesen gyermek nélkül maradó párok, nők egyre magasabb arányát. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a gyermekvállalást halogató, majd emiatt gyermektelenné váló nők emelkedő aránya és a gyermektelenséget elfogadó közvélemény jelenléte együttesen – már a közeljövőben – a tudatos gyermektelenség megjelenését fogja eredményezni.

Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese a lapnak elmondta: a magyar népesedési helyzetet hosszabb idő óta kedvezőtlen demográfiai mutatók, negatív tendenciák jellemzik. – Az ország népességszáma harminc éve folyamatosan csökken, ami alapvetően a születések igen alacsony, a reprodukciót évtizedek óta nem biztosító számarányára és az európai viszonylatban igen magas halálozási értékekre vezethető vissza. Kedvezőtlenek a párkapcsolati mutatók is: folyamatosan csökken a házasságkötések száma, magas a válás útján felbomlott házasságok aránya, emelkedik a tartós párkapcsolat nélkül élő férfiak és nők száma.

Rucz Árpád, a Róbert Károly magánklinika szakmai vezetője szerint a kései szülés hátterében egyfelől az áll, hogy a nők egyre később fejezik be tanulmányaikat, ösztöndíjjal még külföldön is tanulnak, aztán rögtön karriert építenek, és mire betöltik a 35. életévüket, rádöbbennek, hogy nemhogy gyerekük, még egy normális párkapcsolatuk sincsen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.