Gyurcsány ismét hazudott a szakdolgozatáról?

A Széll Kálmán-terv 2.0-tól Gyurcsány újabb szakdolgozati ügyéig. Heti összefoglalónk.

Kovács András
2012. 04. 29. 2:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány hétfőn elküldte Brüsszelbe a Széll Kálmán-terv 2.0 programját, amelynek része a konvergenciaprogram és a Nemzeti Reform Program. Ezzel a kabinet eleget tesz az Európai Tanács ajánlásának, így az ország 8 év után először kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárás alól; az idén és jövőre is teljesíthető a hiánycél.

Az Európai Bizottság készen áll arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal – jelentette be a testület szóvivője szerdán Brüsszelben. Olivier Bailly hangsúlyozta: a jegybank ügyében lezárják a kötelezettségszegési eljárást, de a másik két kérdésben a testület az Európai Bírósághoz fordul.

Hozzátette: az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban a bizottság tapasztalt előrelépéseket, de úgy véli, hogy a nemzeti hatóság létrehozása, illetve az intézmény elnökének elbocsátása továbbra is uniós jogba ütközik. A bírói nyugdíjkorhatárt illetően a bizottság sürgős vizsgálatot kért az uniós bíróságtól, a magyar hatóságokat pedig arra kérte, hogy a szabály gyakorlati alkalmazását a gyorsított ítélethozatalig függesszék fel.

Ez nem befolyásolja a tárgyalásokat

A valutaalappal és az unióval folyó tárgyalásokon dől el a készenléti hitelkeret nagysága – mondta az egyeztetések előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszter. Fellegi Tamás hozzátette: a tárgyalások a szokásosnál hosszabb időt is igénybe vehetnek a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben. Fellegi megerősítette: a kiindulópont egy elővigyázatossági pénzügyi csomag lesz, és a Magyarország ellen folyó két kötelezettségszegési eljárás – a bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi biztos ügyében – nem befolyásolja a hiteltárgyalásokat.

A Nemzetközi Valutaalap kész megkezdeni a hiteltárgyalásokat, amint a megfelelő lépések megtörténnek a jegybank függetlenségének biztosítására. Ezt az IMF budapesti képviseletének vezetője mondta a távirati irodának. Iryna Ivaschenko hozzátette: a valutaalap üdvözli a Magyarország és az Európai Bizottság között zajló tárgyalásokon elért haladást.

A nyugdíjazás nem igazságszolgáltatási kérdés

Orbán Viktor úgy ítéli meg, sikerrel képviselte Brüsszelben azt, hogy a kormány nem változtat a céljain, és csak az elérésükhöz szükséges eszközökről tárgyal. A kormányfő pénteki közlése szerint Magyarország gyors tárgyalásban érdekelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a nyugdíjkorhatár mindenkire egységesen vonatkozzon; a bírók nyugdíjazása nem igazságszolgáltatási kérdés – jelentette ki.

Orbán hangsúlyozta: a jegybanki vezetők fizetésével és esküjével kapcsolatban sem engedett a kormány, és mivel az Európai Bizottság ezt tudomásul vette, ezek már nem vitás kérdések, a kért jegybanktörvény-módosításokat pedig rövidesen tárgyalni kezdi a parlament. A miniszterelnök azt mondta, a kabinet csak „nyilatkozatot” szeretne az IMF-től, hogy Magyarország számíthat egy biztonsági hálóra, ha az európai kötvénypiacon gondok adódnak. Jelezte ugyanakkor, hogy az IMF a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt úgy látja, ténylegesen hitelre van szükségünk.

Az első találkozó Ficóval

Új Duna-híd építésében állapodott meg a magyar és a szlovák miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor és Robert Fico Varsóban, a kínai, valamint a közép- és kelet-európai kormányfők kerekasztal-beszélgetésén vett részt, és mintegy fél órán át tárgyalt egymással. A magyar kormányfő elmondta: a tervek szerint hidat építenek Komáromnál, és legalább két átkelő lesz az Ipolyon is. Hozzátette: felgyorsítják az energetikai együttműködést, a gázvezeték kiépítésén kívül kilátásba helyezték a két ország elektromos vezetékrendszerének összekötését is.

Ven Csia-pao kínai kormányfővel is tárgyalt Varsóban a magyar miniszterelnök. Orbán elmondta, szó volt egy átfogógazdasági megállapodásról, amelyet várhatóan még az idén sikerül tető alá hozni, amikor Kínába látogat. A varsói gazdasági fórumon a kínai miniszterelnök bejelentette: Kína 10 milliárd dolláros hitelkeretet nyit a közép-kelet-európai gazdasági együttműködési programok finanszírozására.

Enyhítés

Jelentősen enyhítette pénteken a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla. Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 év börtönbüntetésre ítélték, míg Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetését 8 év börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa.

A bíró azt mondta, nem lehet a vádlottak akarategységére következtetni, mivel Raffael indulatos állapotában szúrási szándékát rögtön megvalósította, Németh nem vett részt a Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka a halálos szúráskor támadta volna Cozmát, így tevékenysége „legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető”.

Másolt Gyurcsány?

Négy évvel azelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel benyújtotta diplomamunkáját, akkori sógora is leadott egy szakdolgozatot Pécsett, méghozzá ugyanezzel a címmel. A politikus első nyilatkozatában azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy valaki hasonló tárgyban írt diplomamunkát. Gyurcsány Ferenc a Hír TV kérdéseire később mégis elismerte, hogy a szakdolgozat eredeti változatát felhasználhatta saját munkája elkészítéséhez, mint kiderült, rokona tudomása nélkül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.