MSZP: A kormány semmit nem tett

Az MSZP szerint az elmúlt két évben sem a gazdaságban, sem a foglalkoztatáspolitikában nem történt semmi pozitív.

TK
2012. 04. 30. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, 2010 tavaszán a Fidesz azt ígérte, hogy radikálisan csökkentik az adókat, növelik a gazdaság teljesítményét, egymillió új munkahelyet teremtenek. Ehhez képest a szocialista képviselő szerint két év elteltével inkább rossz irányba változott a helyzet.

Kifejtette, hogy a gazdasági növekedéssel kapcsolatos korábbi négy-öt százalékos kilátást stagnálásra módosították, az egymillió új munkahely ígéretéhez képest pedig csökkent a foglalkoztatás. A gazdasági szféra által foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, a számokat közfoglalkoztatással akarják javítani – tette hozzá Gúr Nándor.

A pályakezdő fiatalok húsz százaléka nem talál munkát, negyven százalékkal növekedett a több mint egy éve állást keresők száma. Az összes álláskereső ötven százalékának pedig csak általános iskolai végzettsége van – közölte. Ennek javítása érdekében a kormány semmit nem tett – mondta Gúr Nándor, hozzátéve: Orbán Viktor és Matolcsy György olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek nincs biztos foglalkoztatáspolitikai hozadéka.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.