Nem követett el hibát a miniszterelnök

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktorral szemben.

TK
2012. 04. 27. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök ellen a Demokratikus Koalíció (DK) független képviselője, Vadai Ágnes kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást április közepén arra hivatkozva: a Népszabadság információja szerint a miniszterelnök valótlan adatokat közölt a vagyonbevallásában. Rubovszky György, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke levélben tájékoztatta Orbán Viktort az őt érintő indítványról, és arra kérte a kormányfőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon az ügyben. Ez a határidő most járt le, a miniszterelnök válaszolt is a megkeresésre.

Rubovszky György az MTI megkeresésére pénteken azt mondta: a hatályos szabályozás alapján az ingatlannal kapcsolatos adatokat az ingatlannyilvántartás adatai szerint kell kitölteni, és miután Orbán Viktor vagyonnyilatkozata ennek a szabálynak megfelel, úgy döntött, megtagadja az eljárás megindítását.

Kifejtette: a szóban forgó budapesti, Cinege utcai ingatlan társasház, amellyel kapcsolatban Vadai Ágnes azt feltételezi, hogy a hozzáépítések során további tulajdoni illetőségeket szerzett meg a kormányfő a közös tulajdonból. A háznak van kívülálló, harmadik tulajdonosa is Orbán Viktoron és feleségén kívül – jegyezte meg.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a miniszterelnök azt közölte a bizottsággal, hogy mihelyt a változás földhivatali átvezetése megtörténik, attól kezdve az új adatok szerint fogja vagyonnyilatkozatában feltüntetni az ingatlant, folytatta Rubovszky. Hozzátette, a fennálló rendelkezések szerint az ingatlannal kapcsolatos adatokat az ingatlannyilvántartás adatai alapján kell kitölteni, tehát Orbán Viktor nem követett el hibát.

Az ingatlannyilvántartási eljárás sürgetése nem a mentelmi bizottság feladata, a testületnek azt kell figyelembe vennie, hogy a vagyonnyilatkozat megfelel-e az ingatlannyilvántartás szerinti adatoknak – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus, megjegyezve hogy ezt a megfelelést a panaszos sem kifogásolta. „Ezek alapján azt a döntést hoztam, hogy megtagadom a vagyonvizsgálati eljárást, magyarul tisztázódott a helyzet; ezt közlöm a házelnök úrral, Vadai képviselő asszonnyal és a miniszterelnök úrral is” – nyilatkozta Rubovszky György.

További érdeklődésre válaszolva azt mondta, mivel a hatáskörét meghaladó kérdésről van szó, nem tud felvilágosítást adni arról, hogy az ingatlannyilvántartással kapcsolatban folyamatban van-e eljárás az érintett ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.