Tizenkétmilliárdot takarított meg az egészségbiztosító

Az Egészségbiztosítási Alap bevételei az előirányzotthoz képest 4 milliárd forintos többletet mutatnak, a kiadási oldalon pedig 8 milliárd forintos megtakarítást sikerült elérni az első negyedévben.

NT
2012. 04. 28. 18:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről beszélt Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója egy, az OEP honlapjára felkerült videóban. Mint a főigazgató kifejtette: az első három hónap adatai alapján az alap helyzete stabil, bevételei fedezik a kiadásait.

A főigazgató szerint ez az eredmény a kassza átstrukturálásának, az új adónemek megjelenésének, valamint egyes már meglévő adónemek változásainak köszönhető.

Az egészségkassza új finanszírozási tételei közül kiemelte a rokkantsági és a rehabilitációs ellátást. Ugyanakkor leszögezte: az érintettek számára ez is csak technikai jellegű változást jelent, ugyanis ezen ellátások megállapítása, folyósítása változatlan, a felügyelő szerv továbbra is az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság maradt.

Az OEP bevételei között megjelent a baleseti adó és a népegészségügyi termékadó. Míg a kiadások között részben a jogszabályi változások, részben az OEP felülvizsgálatának eredményeképp a táppénz, a terhességi, gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj kifizetései az első három hónapban alacsonyabbak voltak a vártnál. Ugyanakkor mind a gyógyszerek, mind a gyógyászati segédeszközök területén továbbra is túlköltés mutatkozik.

Sélleiné Márki Mária szerint a szabályozás hiányosságai miatt ezeken a területeken még mindig sok a visszaélés, ezért az OEP fokozott ellenőrzéseket tartana a jövőben – tette hozzá. Az OEP ezért továbbra is kitart amellett, hogy a gyógyszerkasszát át kell alakítani, a gyógyszer-támogatási rendszert meg kell újítani, hogy az valóban a betegellátás és a betegek érdekeit szolgálja – fogalmazott Sélleiné Márki Mária a videóban.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén az OEP főigazgatója arról számolt be, hogy a tervezettnél kisebb, 83,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly az Egészségbiztosítási Alap. Sélleiné Márki Mária azt is elmondta, hogy idén már heti bontásban elemzik pénz kiáramlását a gyógyszerkasszából, ez alapján: heti ötmilliárd forint a gyógyszerkassza kiadása – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.