Kivonult az LMP és az MSZP

A médiaszabályozás módosító csomagjához nem kapcsolódó módosító javaslatokat is támogatott keddi ülésén az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága.

LM
2012. 05. 15. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat módosító javaslatot nyújtott be a médiaszabályozás parlament előtt lévő, az Alkotmánybíróság decemberi határozata után szükségessé vált módosításához a fideszes Szabó Csaba. A javaslatok azonban Mandur László (MSZP) szerint nem kapcsolódnak a benyújtott előterjesztéshez, mivel – mint fogalmazott – a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény azon paragrafusait érintik, amelyek nem lettek megnyitva, álláspontja szerint ezért házszabályellenesen lettek beterjesztve.

A kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt megszavazták, hogy a fideszes módosítók nem kapcsolódnak az eredetileg beterjesztett módosításhoz, ezt követően azonban – már Karácsony Gergely (LMP), Mandur László (MSZP) és Hiller István (MSZP) távollétében – megszavazták, hogy a módosítók „összefüggnek” az előterjesztéssel. L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke azt mondta: a házszabály erre lehetőséget ad. Mindezek után a kormánypártiak támogatták a javaslatokat (jobbikos képviselők nem vettek részt az ülésen).

A javaslatok értelmében a magyar művek közzétételére vonatkozó kvóta csak akkor érvényesülne, ha a műsor Magyarország területén fogható. A javaslatok más része eljárási határidőket pontosít, valamint kiköti, hogy pályáztatás után a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát nem terheli szerződéskötési kötelezettség.

Egy másik módosítás pontosítja a hallássérültek számára hozzáférhető műsorok sugárzásának módját és mennyiségét, egy újabb pedig a hatóság személyzetének kiválasztására irányuló szabályokat.

A bizottság támogatott két LMP-s javaslatot is: Karácsony Gergely szigorítaná, hogy a büntetőeljárásban milyen feltételek mellett kötelezhető az újságíró forrása felfedésére. Javaslata szerint erre csak akkor adna lehetőséget, ha a bűncselekmény felfedéséhez fűződő érdek meghaladja a forrás titokban maradásához fűződő érdeket. Egy másik javaslata pontosítaná a nyilatkozat visszavonásának lehetőségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.