Kórházba kerültek a klórgázt belélegző gyerekek

Öt gyereket kórházba vittek megfigyelésre, más forrás szerint hárman lettek rosszul, mert feltehetően klórgázt lélegeztek be csütörtökön, a komlói városi sportközpontban.

NT
2012. 05. 03. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mayerhoff Attila, a létesítményt üzemeltető Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére azt mondta: reggel egy munkatársuk az uszoda fertőtlenítésére használt sósav tartályát töltötte fel, amelybe eközben hipó kerülhetett.

A létesítményt kiürítették, a keletkező klórgázt azonban többen belélegezték. A mentők öt gyereket kórházba szállítottak megfigyelésre, közülük négyet egy időre benn is tartanak. Megjegyezte, az eset körülményeinek tisztázására belső vizsgálat indult, a részletekről annak lezárása után nyilatkoznak.

Vass László, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint a klórgáz jelenléte miatt a sportközpontban két gyermek és egy felnőtt lett rosszul, őket a mentők a helyszínen ellátták.

Az ügyeletes kitért rá, hogy az eset miatt Pécsről és Tolna megyéből is érkeztek tűzoltók, katasztrófavédők a sportközponthoz, komolyabb beavatkozásra ugyanakkor nem volt szükség. Az épületben szellőztettek, a veszély elmúlt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.