Lemondott Réthelyi Miklós + Videó

A tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.

TK
2012. 05. 03. 11:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor válaszlevelében köszönetet mondott azért a nagyszerű munkáért, amit Réthelyi Miklós az elmúlt két évben a magyar kormány tagjaként végzett.

„A Nemzeti Együttműködés Kormányának minisztereként a kormány megalakulása óta minden erőmmel, gondolatommal és cselekedetemmel szolgáltam a kormány célkitűzéseit azon minisztérium vezetőjeként, amely – Miniszterelnök úr szavait idézve – a kormány szinte felének működését jelenti” – olvasható Réthelyi Miklós levelében.


A távozó miniszter úgy látja: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de – mint írta – a jövőben a minisztérium vezetése a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő személyt kíván.

A Havasi Bertalan által az MTI-hez eljuttatott levelében az olvasható: egy ilyen tárca példa nélküli mind a magyar közigazgatásban, mind az európai gyakorlatban, működésének kigondolása viták és egyeztetések eredménye. Kitért ugyanakkor arra, hogy az ágazatokat vezető államtitkárok nagyfokú függetlenséggel végezhették munkájukat.

„Az oktatási, a kulturális és a szociális intézmények sorsának alakulása váratlanul érte a minisztériumot, de a központi közigazgatás és az ágazatok vezetői rendelkeznek azzal a tudással és tapasztalattal, hogy ezt – az ágazatonként is eltérő követelményeket jelentő – feladatot is eredményesen tudják megoldani” – írta.

Úgy fogalmazott, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kétéves működése alatt bebizonyította, hogy a minisztérium életre hívásának gondolata helyes volt. Szerinte az elmúlt két év azt is bebizonyította, hogy a kialakított, több területet összefogó működési rend bevált a gyakorlatban. Mint írta, nyugodtabb idők eljöttével, a minisztérium alkalmas lesz olyan összetett feladatok komplex kezelésére, mint az egészségmegőrzés, a kábítószer-használat elleni fellépés, a család mint alapérték.

A miniszterelnök válaszlevelében azt közölte: nyilvánvaló, hogy „a 2010-es parlamenti forradalom” a legtöbb átalakítást, újszerű gondolkodást, kreatív logikát és vezetői bölcsességet igénylő területeit Réthelyi Miklós minisztériumában sorolták be. „A magyar társadalom szellemi, kulturális, értékrendbeli reformjai erősen kötődnek az Ön kétéves miniszterségéhez” – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő sajnálatát fejezte ki, hogy a távozó kormánytagot nem tudta rábírni a kormányalakításkor kötött, két évre szóló megállapodásuk meghosszabbítására.

Balog Zoltánt kérte fel Orbán Viktor

A tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. Ezt Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője jelentette be magyar újságíróknak Kazahsztánban, ahol Orbán Viktor vezetésével kétnapos látogatást tesz egy magyar kormányzati-üzleti delegáció.

Nagy megtiszteltetés számomra a miniszteri jelölés, amit elvállaltam, és a legjobb tudásom szerint fogok ellátni. Terveimről és minden egyéb részletkérdésről a parlamenti bizottsági meghallgatásokon kívánok beszámolni – írta Balog Zoltán közleményében.

A Hír TV információi szerint nemcsak a miniszter személye, hanem a tárca elnevezése is változik a kormányátalakítás során. A jövőben az eddigi Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz tartoznak majd a roma és nemzetiségi ügyek, valamint az egyházi államtitkárság is. Az új csúcsminisztérium vezetésére felkért Balog Zoltán egyetért a feladatok kibővítésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.