Még mindig „forró” a helyzet Bugacnál

A vasárnap és hétfőn Bugacon leégett 1100 hektárnyi erdőben még kedden is oltják a fellobbanó avartüzeket, és tart a tűzzel érintett terület átvizsgálása.

WL
2012. 05. 01. 12:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Farkasinszki Lóránt tűzoltó alezredes elmondta: hétfő estére sikerült a területet olyan módon kontrollálni, hogy égés szinte már nem volt, a szél pedig lecsendesedett. Éjszaka egyes egységek a helyszínen vigyázták a területet, mások a központban ügyeletben voltak.

Kedd reggel hat órakor megkezdődött a terület teljes átvizsgálása, és azóta egyre nagyobb részeket sikerült ellenőrizniük. Mivel a szél feltámadt, vannak olyan részek, ahol a parázsból ismét kisebb lángok csapnak fel, ezek eloltásán dolgoznak – fűzte hozzá.

Farkasinszki Lóránt hangsúlyozta: az oltása elhúzódhat, jelenleg 13 tűzoltótechnikával 46 hivatásos tűzoltó, több mint 20 polgárőr, illetve önkéntes tűzoltó végzi a terület átvizsgálását, és a nemzeti parktól is többen segítenek. A tűzzel érintett terület nagysága 1100 hektár, amelynek a határán még felmerülhet esetleg visszagyulladás, de reményei szerint nagyobb terület nem pusztulhat el.

A honvédség vasárnap estig vett részt az oltásban, azóta nem kértek segítséget tőlük.

Az igazgató szerint a gondatlan tűzokozás nem zárható ki, de szándékosságra utaló nyomot eddig nem találtak; a hatósági eljárás során tanúk meghallgatásával vizsgálják azt, hogy konkrétan mi okozhatta a tüzet.

A területhez vezető utakat lezárták, a rendőrség és a polgárőrség csak engedéllyel rendelkező embereket enged a közelbe – emelte ki az igazgató.

A tűz 6 ezer hektárt veszélyeztetett, ebből 1100 hektár elpusztult; a területen lévő borókásnak csak a kisebb részét sikerült megmenteni.

Az MTI tudósítóját bevitték a tűzzel érintett területre, ahol még folyamatosan locsolják a füstölgő avart. Tűzoltók lapáttal is dolgoznak: a parázsló részeket kiásott földdel temetik be. Az erdőben még mindig forróság érezhető, több helyen füstöl az avar. A fel-felcsapó lángokat a tűzoltók láncba fejlődve oltják. A látottakból ítélve az oltás és az ellenőrzés még hosszú ideig eltarthat.

Kovács Zoltán, a Bugac Puszta Kft. ügyvezető igazgatója, a közeli Karikás Csárda tulajdonosa az MTI-nek elmondta: a pusztai programokat és a vendéglátást nem érinti a tűz. Hangsúlyozta: továbbra is látható a bugaci ménes, a szürke gulya, és a pusztai fogatozásról sem kell lemondani. A leégett erdő és a borókás eddig is szigorúan védett terület volt, amelyet csak engedéllyel lehetett látogatni – fűzte hozzá.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének vasárnap délutáni tájékoztatása szerint az erdőtűz Bugac település közelében keletkezett, lakott ingatlant nem veszélyeztetett. A tűz egy ősborókás tájvédelmi körzetben pusztított, ahol fenyő, nyár és akácfák találhatók. A munkálatokat nehezítette az erős szél, a tűzoltóság kérte a Honvédelmi Minisztérium (HM) segítségét is. A HM egy Mi–8-as helikoptert küldött a helyszínre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.