Óriásberuházásba fog Eger

Eger önkormányzata a városon áthaladó kerékpárút-gerinchálózatot kíván kiépíteni jövőre.

LM
2012. 05. 02. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta: a kerékpáros turisztikai szolgáltatások és turisztikai kerékpárforgalmi létesítmények kialakítását és fejlesztését szolgáló beruházás célja, hogy a jelenleg „foghíjas” kerékpárút-hálózatot egy összefüggő, a környező településeket is összekötő, egységes hálózattá fejlessze.

Elsősorban a 12 kilométeres észak–déli gerincvonal teljes kiépítése a cél, hiszen ez több, a turisták számára vonzó helyszínt kötne össze, a többi között megközelíthetővé tenné a belvárosban található nevezetességeket a biciklis látogatók számára. Ugyanakkor bekapcsolná a Szépasszonyvölgyet is a kerékpárút-hálózatba, illetve több kerékpár-parkoló is elkészül majd – fűzte hozzá.

A program keretében a támogatásra rendelkezésre álló, a régió által felhasználható tervezett keretösszeg 6,4 milliárd forint, az igényelhető vissza nem térítendő támogatási maximum pedig 300 millió forint, 95 százalékos támogatási mérték mellett – mondta a szóvivő.

Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.