Szekeres utasítására kaptak gránátot a rendőrök + Videó

Alkotmányellenesnek és jogsértőnek nevezte Hende Csaba azt, hogy a honvédség 2006 őszén fegyvereket és gránátokat adott át a rendőrségnek.

LM
2012. 05. 29. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető az ügyben általa indított vizsgálat lezárulta után elmondta: 2006-ban Szekeres Imre akkori szocialista miniszter és Havril András akkori vezérkari főnök szóbeli utasítása alapján adták át az eszközöket a rendőrségnek. A könnygázgránátok, gránátvetők közül 106 gránát végül nem került vissza a honvédség raktárába; ezeket valószínűleg a rendőrök felhasználták. Hende Csaba megemlítette: a felhasznált eszközök forgalmi értéke 1,3 millió forint, ezt nem térítette meg a rendőrség. A vizsgálat eredményét a Honvédelmi Minisztérium (HM) a saját honlapján nyilvánosságra hozza – fűzte hozzá.

A Fidesz szerint nincs helye a közéletben azoknak – így mások mellett Szekeres Imre volt honvédelmi miniszternek –, akik hozzájárultak a 2006. őszi jogsértésekhez. Gulyás Gergely, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes alelnöke így reagált az MTI-nek arra, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter alkotmányellenesnek és jogsértőnek nevezte azt, hogy a honvédség 2006 őszén fegyvereket és gránátokat adott át a rendőrségnek. „A Hende Csaba által nyilvánosságra hozott jelentés egyértelművé teszi az akkori miniszter, Szekeres Imre felelősségét abban, hogy jogellenesen adott át fegyverzetet a rendőrségnek, erre ugyanis nem lett volna lehetőség” – mondta. A kormánypárti képviselő közölte: „tekintettel arra, hogy 2006. október 23-án az akkori hatalom a rendszerváltozás óta nem tapasztalt mértékben sértette meg az állampolgárok, köztük békés tüntetők alapvető alkotmányos jogait, úgy gondoljuk, nincs helye a közéletben azoknak, akik ehhez mulasztással vagy szándékosan, de mindenképpen jogellenesen hozzájárultak”.

Hazudtak a szocialisták

Ismert, a Magyar Nemzet korábban már megírta, nem csak gránátokat és gránátvetőket adtak át a rendőrségnek a honvédség eszközeiből jogszerűtlenül a 2006-os tömegoszlatáshoz. A szocialisták ezt követően közleményt adtak ki, amiben az állt: nem felel meg a valóságnak a sajtóban megjelent, a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozó állítás. A tárcavezető a Hír TV Rájátszás című műsorában cáfolta a szocialisták állításait, és nemes egyszerűséggel hazugságnak nevezte azt.


A Magyar Nemzet beszámolt arról is, a vizsgálat – a 2006-os rendőrattakkal összefüggésben elkészült belső jelentés alapján – megállapítja Szekeres Imre MSZP-s honvédelmi miniszter politikai felelősségét, aki minden felelősséget vállal döntéséért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.