„A nemzetállam nagyon is velünk van, él” – mondta a kormány megalakulásának második évfordulója alkalmából szervezett csütörtöki budapesti konferencián Schöpflin György politikus, hangsúlyozva, hogy mindaddig, amíg nem jön létre az egyetemes emberiség, a nemzetek fennmaradnak, még akkor is, ha ezt tagadják „a posztnemzeti gondolkodás élharcosai”.
„Mit vegyünk át a Nyugattól?”
Schöpflin György szerint a nemzet fogalmát nem egyszerű meghatározni, mivel az mindig politikai, kulturális, szociológiai körülmények függvénye, ám a magyar nemzet esetében ezt még tovább bonyolítja a megosztottság, de nemcsak a határon túl élő magyarok nagy száma, hanem az országon belüli megosztottság is, így például a főváros és a vidék között, továbbá az anyagi egyenlőtlenségek, a kölcsönös tisztelet hiánya, a női szerepek egyenlőtlensége, valamint a jobb- és a baloldal közötti politikai megosztottság. Ezeket teljesen kiküszöbölni természetesen nem lehet – folytatta a vitaindítóját –, hiszen mindenhol megtalálhatók, „de mi intenzívebben éljük meg, mint mások”. Ennek szerinte alapvetően az az oka, hogy a későn modernizálódott országoknak állandó kérdése: „mit vegyünk át a Nyugattól?”. Egyértelmű válasz nem létezik erre, de a kérdés pártpolitikai alapú megvitatása súlyosbítja a megoldást – figyelmeztetett.
Az EP-képviselő összegzése szerint amíg nincs elfogadott válasz, addig a nemzeti érdeket is nagyon nehéz lesz kielégítően megfogalmazni. Úgy vélekedett, „a kiút a nagy történelmi kompromisszum”. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a baloldal sem követelhet magának monopóliumot a demokráciát illetően, és a jobboldal sem követelheti kizárólag magának a nemzetet.
Kiemelkedő eredmények
George Pataki, New York állam volt kormányzója a konferencia résztvevőinek küldött videoüzenetében hangsúlyozta, Magyarország nagyon rossz gazdasági helyzetben volt, amikor a Fidesz átvette a kormányzást, de az elmúlt két évben európai összehasonlításban is kiemelkedő eredményeket értek el.
Az új alaptörvény és a XXI. században szükséges, fontos reformok kidolgozását nagyon nehéz feladatnak nevezte, de – mint mondta – ezek eredményeként a magyar demokrácia megerősödött, és fényes jövő áll előtte. Az Orbán-kormány elkötelezett a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés mellett, és bár nagy kihívások előtt áll, gazdasága erősebbé, stabilabbá válik – fogalmazott.
„Nem veszélyeztetik a demokráciát”
Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár kifejtette: bízik a magyar parlamentben és a kormányzó Fideszben, mert egyes kritikákkal ellentétben „nem veszélyeztetik a demokráciát”, hanem arra használják a hatalmukat, hogy a megfelelő irányba vigyék az országot. Hozzáfűzte, jó, hogy Magyarország és Ausztria nemcsak szomszédok, hanem partnerek is. Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz követhetnek el hibákat, lehet kritizálni őket, de mindenképpen tiszteletet érdemelnek munkájukért – hangsúlyozta.