IMF/EU-tárgyalás: minden akadály elhárul

Az államtitkár elmondta, hogy olyan módosítást adtak be, amelynek elfogadásával a banktörvényt legközelebb csak az euró bevezetésekor kell újra módosítani.

TK
2012. 06. 25. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondása szerint a többoldalú tárgyalásokat követően olyan módosítást adtak be, amelynek elfogadásával a banktörvényt legközelebb csak az euró bevezetésekor kell újra módosítani.


Az államtitkár kifejtette: új bekezdéssel egészítik ki a törvényt, amely alapján az arany- és devizatartalékok nem nyilvános adatnak minősülnek, a monetáris tanács hatáskörére vonatkozó rész pedig úgy módosul, hogy a stratégiai szintű döntéseket a monetáris tanács hozza, az igazgatóság pedig végrehajtja. A törvény rögzíti azt is, hogy a tanács dönt a saját ügyrendjéről, a tanács tagjainak számáról szóló rész pedig előírja a belső és külső tagok közti arányt.

Az államtitkár azt mondta, pontosítják a bank elnökének, illetve a monetáris tanács tagjainak felmentéséről szóló rész egyes pontjait is, valamint törlik azt a szakaszt, amely előírta a tanács napirendjének megküldését a kormánynak és a tanács ülésén a kabinet képviselőjének részvételét. A módosításnak köszönhetően az euró bevezetésekor sem szűnik meg a tanács – tette hozzá az államtitkár.

Az előzményekről szólva Pleschinger Gyula elmondta, hogy az Európai Bizottság 2012 januárjában kötelezettségszegési eljárást indított a jegybank függetlenségével kapcsolatban, erre válaszul a kormány vállalta, hogy törli vagy módosítja a kifogásolt részeket; ezt a bizottság tudomásul vette. Erről elkészült a törvénymódosító javaslat, de időközben a bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), az IMF és a Magyar Nemzeti Bank részéről is érkeztek újabb észrevételek, ami miatt újabb egyeztetések kezdődtek. Ezek alapján megszületett a kompromisszumos megállapodás, ezért a zárószavazás előtt visszavonták a javaslatot, és most újat nyújtottak be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.