Lezsák: A hibákat rövid időn belül korrigálni kell

Erkölcsi megújulásra van szükség az egészségügy területén is azért, hogy ne legyenek visszaélések a betegségek és fogyatékosságok megítélésénél – mondta Lezsák Sándor.

LM
2012. 06. 23. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezsák Sándor szerint a gazdaság jobb teljesítőképességére van szükség ahhoz, hogy az egészségügy helyzete is rendeződjön, hogy ne legyen ez a „feszült, ideges, ingerlékeny hangulat”, ami táptalaja az olyan döntésnek, amely egyaránt sújthatja a beteget is, a költségvetést is.

Tisztesség

Az Országgyűlés alelnöke utalt azokra a visszaélésekre, amelyek során „néhány száz, néhány ezer eset tulajdonképpen több tízezer embernek a betegségét, a tisztességét kérdőjelezi meg”. Erkölcsi megújulás nélkül ez a terület sem fog megváltozni, és gondolom, hogy a dolgok összefüggnek – fogalmazott Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett akadálymentes napon. A népfőiskola 13. alkalommal rendezte meg ebben az évben az egészségkárosultak napját, amelyen csaknem ezer vendég vesz részt a reggeltől estig tartó programokon.

Feszültség

Lezsák Sándor elmondta: „Törvényhozóként, képviselőként állandó kapcsolatban állok ezekkel az emberekkel, akiktől a sorsukat, élethelyzetüket érintő kérdésben kapok, akár kéretlenül is javaslatot vagy éppen háborgást.” Tapasztalatai szerint az elmúlt esztendőben megnövekedett „a rágalomnak, a félretájékoztatásnak, a torzításnak” a száma, „képtelen dolgok keringenek” ebben a zárt világban, és teremtenek feszültséget teljesen feleslegesen. Az állam nagyon kemény feladata, hogy ebben rendet teremtsen, a rendteremtés pedig érdeksérelemmel járhat – mondta a politikus, hozzátéve: ezt kell a minimumra csökkenteni.

Visszajelzés

Az Országgyűlés alelnöke fontosnak tartja, hogy közvetlenül kapjon visszajelzést a fogyatékosokat is érintő jogszabály-módosítások hatásáról. Hangsúlyozta: a mostani átalakulás során – amikor megközelítőleg négyszáz törvényt, törvénymódosítást fogadott el a parlament, és megszületett az új alaptörvény – teljesen természetes, hogy a törvényhozás követ el hibákat, ezeket rövid időn belül korrigálni kell. „Erre is alkalmas ez az összejövetel, ha ilyen van, akkor magam is közreműködök abban, hogy egy módosító indítvány azonnal bekerüljön a parlamenti gépezetbe” – mondta Lezsák Sándor. A jó törvény nem zavarja túlságosan az életet – tette hozzá.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kormányzati elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a rendezvényre, azért levélben köszöntötte a részvevőket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.