Az Országgyűlés 237 igen, 12 nem szavazattal elfogadta az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosítására benyújtott fideszes javaslatot. Előtte a képviselők Zsiga Marcell (Fidesz) zárószavazás előtti módosító indítványát megszavazva – a választottbíráskodásról szóló és a Polgári törvénykönyvről szóló jogszabályt módosítóra – írták át a törvény címét.
Eltörölnék a katasztrófavédelmi hozzájárulást
A katasztrófavédelmi törvény módosítását fideszes képviselőkkel együtt előterjesztő Aradszki András (KDNP) expozéjában elmondta: a javaslat megszüntetné a katasztrófavédelmi hozzájárulást. Ennek oka – ismertette –, hogy az új adóból alacsony bevétel származott volna és az adminisztrációs költségek mellett a nyereség is kérdéses lett volna. Kontrát Károly belügyi államtitkár jelezte, a kormány támogatja a javaslat elfogadását. Harangozó Tamás (MSZP) is üdvözölte a hozzájárulás megszüntetését.
Teljes az egyetértés GMO-ügyben
A géntechnológiai tevékenységről szóló jogszabály javasolt módosítása kapcsán V. Németh Zsolt, a vidékfejlesztési tárca államtitkára elmondta: az előterjesztés célja, hogy megőrizze Magyarország teljes GMO-mentességét a jövő generációk védelme érdekében. Ezért a tervezet tovább szigorítja és tovább pontosítja a géntechnológiai tevékenység szabályait.
Gőgös Zoltán (MSZP) is arról beszélt, hogy fontos fenntartani a GMO-mentességet Magyarországon, amely nem csak gazdasági, hanem elsősorban egészségügyi kérdés. Hozzátette: az MSZP támogatja a javaslatot, amely mellett konszenzus alakult ki a bizottsági tárgyalás során.Gőgös Zoltán elmondta azt is, hogy a teljes GMO-mentesség főleg egyes szomszédos, de akár uniós országokhoz képest is versenyelőnyt is jelenthet Magyarország számára. A Jobbik is kiállt a szigorítás és a mentesség fenntartása mellett.
Az LMP-s Szabó Rebeka felszólalásában elmondta, pártja támogatja a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását, mert egyetértenek az ellenőrzés, a szankciók és a információs kötelezettség erősítésével.
Nem érdeke hazánknak
Magyarországnak nem érdeke a genetikailag módosított növények bevonása a köztermesztésbe – jelentette ki a fideszes Font Sándor, aki felidézte, hogy a 2006-ban beterjesztett géntechnológia-törvény szerintük elég laza szabályokat tartalmazott, de végül sikerült elérni, hogy szigorú tilalmakat rögzítsen, azaz hogy Magyarországon ne lehessen génmódosított növényeket termeszteni.
Az elnöklő Latorcai János ezt követően az általános vitát lezárta, és a következő ülésen várhatóan már a törvényjavaslat elfogadásáról dönt a Ház.