Nem hosszabbítottak szerződést a viccelődő buszsofőrrel

Sorozatos szabálysértések miatt nem hosszabbította meg a vicces buszvezető munkaszerződését a BKV – közölte a közlekedési vállalat.

BL
2012. 06. 22. 8:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közleményben emlékeztettek: áprilisban nagy vihart kavart annak a buszvezetőnek az ügye, aki a 105-ös buszon viccesen mondta a megállókat, ugyanakkor engedély nélkül, a BKV belső szabályait megsértve nyilatkozott az ATV-nek. A sofőr rendszeresen viccekkel, dalokkal és hangfelvételekkel szórakoztatta az utasokat. Akkor a BKK vezetője a buszvezetőt védelmébe vette, kifejezte, hogy számít a munkájára és arra kérte a BKV-t, hogy hívja fel a járművezetőt a szabályok betartására.

A BKV felelős forgalmi vezetői most azt a döntést hozták, hogy nem kívánják a sofőr szerződését meghosszabbítani, „mivel azt az esélyt és jelentős közfigyelmet, amit a legutóbbi szabálytalan munkavégzése után kapott, a legkevésbé sem arra használta fel, hogy ezt követően munkáját példamutatóan végezze és bármilyen pozitív ügy szolgálatába állítsa” – írták. Ehelyett az érintett dolgozó szabálytalan munkavégzésével visszaélt a jelentős közfigyelemből és a közvélemény szimpátiájából eredő kivételes helyzetével – fűzték hozzá.

A BKV a munkavállaló szabálysértéseiről azt közölte, hogy egyszer engedély nélkül elhagyta a szolgálati helyét, miközben épp a rádióban nyilatkozott, késett és két ellenőrzés alapján gyorsabban hajtott a megengedettnél. „Ha a BKV ilyen előzmények után meghosszabbította volna a járművezető munkaszerződését, azzal nem csak veszélyes precedenst teremtett és a szabályszegés pártjára állt volna, hanem a tisztességgel és a szabályokat betartva dolgozó járművezetők felé is azt üzente volna: eltérő szabályok vonatkoznak a különböző munkatársainkra” – hangsúlyozták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.