Nem sikerült Mohácsi Erzsébeték kísérlete

Mohácsi Erzsébeték megpróbáltak bezáratni egy nyíregyházi iskolát, mert állításuk szerint akadályozta az ott tanuló roma gyerekeket az integrációban.

2012. 06. 22. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogvédő szervezet azért hívta perbe a nyíregyházi önkormányzatot, valamint a Hajdúdorogi Egyházmegyét, mert álláspontja szerint az iskolát az önkormányzattól tavaly átvevő egyházmegye a romák lakta Huszár-telepen lévő Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskolában szegregált oktatást folytat, és a jelenleg 17 roma gyermeket oktató iskola akadályozza a telepen élők integrációját, illetve társadalomba való beilleszkedését.

A folyamatban lévő perben a CFCF azt kérte a bíróságtól, hogy bár az iskolai elkülönítés megszüntetésére irányuló per még nem zárult le, ideiglenes intézkedés keretében rendelje el, hogy a 2012–13-as tanévben ne vehessenek fel újabb gyerekeket az intézménybe. A csütörtöki, maratoni hosszúságú tárgyaláson meghozott döntéssel „jó időre eltávoztak a felhők a görög katolikus egyházunk legfiatalabb iskolája felől” – írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az egyházmegye.

Szép gyümölcsök

Mint fogalmaztak, „az alapítvány a telepi iskola bezárására irányuló kitartó szándéka – legalábbis jó időre – kudarcot vallott.” A pedagógusok, a szülők és a gyermekek is megnyugodhatnak, az egyház folytathatja azt az értékes munkát, amelyet tavaly elkezdett, és amely remélhetően „további szép gyümölcsöket fog teremni” – tették hozzá. Mohácsi Erzsébet, az alapítvány elnöke a bírósági döntésre reagálva az MTI-nek pénteken elmondta: az ideiglenes intézkedés elrendelését a szervezet jelen ügyben kérelmezte először azzal a céllal, hogy a jogerős ítélet megszületéséig is lehessen korlátozó intézkedést hozni, vagyis addig ne kerüljön be új gyerek az iskolába.

„Ez egy kísérlet volt, ami nem sikerült” – fogalmazott az elnök, hozzátéve, a szervezet abban bízik, hogy a jogerős ítélet kihirdetése után a mostani állapot meg fog szűnni a Huszár-telepi iskolában. A döntés megfellebbezésére az írásbeli határozat kézhezvételét követően 15 napja van az alapítványnak. Mohácsi Erzsébet az MTI kérdésére elmondta, hogy a CFCF még nem döntött a fellebbezés megtételéről. A per következő tárgyalási napján, október 4-én a beidézett tanúkat hallgatja meg a Nyíregyházi Törvényszék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.