Több és nehezebb eseteik vannak a pszichiátereknek

Több és szélsőségesebb esetekkel találkoznak a pszichiátriákon dolgozók, mint az ezredfordulón – mondta Feller Gábor főorvos.

PR
2012. 06. 28. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tizenharmadik alkalommal megrendezett, több mint félszáz előadást felvonultató tanácskozás előtt kiemelte: fel kell készíteniük a munkatársakat arra, hogy mind gyakoribb az agresszív magatartás, ennek az egyik oka az, hogy a páciensek egyre nagyobb elvárásokkal érkeznek hozzájuk. Utóbbi indokai között említette az egzisztenciális problémákat, az elidősödést, s azt, hogy egyre nehezebben alkalmazkodnak az emberek a társadalmi változásokhoz.

Az ellátórendszer tűrőképességére vonatkozó kérdésre Feller Gábor azt felelte: „a határon vagyunk”, nem csupán egyes szakterületeken, hanem az egész rendszerben probléma mutatkozik az utánpótlásban. Ennek egyik oka a Nyugatra vándorlás, ezen csak a rendszer egészének a megváltoztatásával lehet segíteni – tette hozzá.

Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: az első, 1999-es tanácskozáson jellemzően olyan problémák voltak még terítéken, hogyan ismerhetik meg az új tudományos vívmányokat, fejlesztéseket. Ma viszont mind többet beszélnek a szakmai és a szabályozói környezetről, arról, hogy miből fogják fenntartani „a pszichiátriai osztályok utánpótlását”, és milyen módon kell párbeszédet folytatni az egészségügyi kormányzattal a terület stabil működésének biztosítása érdekében.

A háromnapos konferencia mintegy 250 regisztrált szakember részvételével kezdődött meg.

A magyar egészségügyi rendszer átalakításáról bővebben itt olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.