Vége a „pártállami nyugdíjnak”

A parlament elfogadta azt a kezdeményezést, ami megvonja a nyugdíjpótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel.

tt
2012. 06. 25. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes Wittner Mária és Iván László, valamint a jobbikos Sneider Tamás, Novák Előd, Murányi Levente, Szilágyi György és Hegedűs Lorántné előterjesztése alapján az illetékes miniszternek október 31-ig felül kell vizsgálnia a nyugdíjpótlékra való jogosultságot. A pótlékot akkor kell megszüntetnie, ha az abban részesülő részt vett 1945 és 1949 között a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik arra, aki 1948 és 1989 között végzett titkosszolgálati tevékenysége, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztsége vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben ellátott vezető tisztsége miatt érdemtelen rá.

Indoklásuk szerint noha 1991-ben felülvizsgálták a nyugdíj-privilégiumokat, olyanok is megtarthatták kiegészítésüket, akik az 1990 előtti rendszerben végzett tevékenységük miatt méltatlanok erre. A felülvizsgálati eljárásban a javaslat szerint öttagú szakértői bizottságnak kell részt vennie, amely döntéseit négy tag egyetértésével hozhatja meg. A bizottság tagjait a miniszter jelölheti ki. A testület a nyugdíj-kiegészítés megállapítására vonatkozó iratok vizsgálatán túl adatokat kérhet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától és más levéltáraktól is. A fentiek vonatkoznak az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokra is.

A módosító javaslatot – amelyet az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosításáról szóló, a többi között a nyugdíjak adómentességéről is rendelkező jogszabályhoz fűzték – a Fidesz–KDNP és a Jobbik mellett az LMP is megszavazta. A javaslat zárószavazása a jövő héten lesz. A fideszes és a jobbikos képviselők egy huszonegy évvel ezelőtti törvényen módosítanának, amely kimondta: nem részesülhet politikai indokú nyugdíjkedvezményben, illetve juttatásban az, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében.

A Jobbik már 2010 júliusában törvényjavaslatot nyújtott be a szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról. Ez volt az első ellenzéki törvényjavaslat, amelyet – 2010 novemberében – tárgyalni kezdett a Ház, de a Jobbik azóta hiába kérte több mint kéttucatnyi alkalommal az Országgyűlésben a napirend kiegészítését és a vita folytatását.

Javaslatuk azt rögzítette volna, hogy az előző rezsim állami és pártvezetőinek az e tevékenységükért járó nyugdíjuk megállapításakor a havi jövedelemnek az általános szabályokhoz képest lényegesen alacsonyabb mértékét – egy százalékát – kell figyelembe venni, a csökkentett nyugellátás összege azonban nem lehet kevesebb a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj felénél. A kiemelt nyugdíjak csökkentésével keletkezett többletforrásokat a szocialista rendszerek áldozatainak, illetve az áldozatok családtagjainak támogatására fordította volna az ellenzéki párt.

A kormány nevében Halász János államtitkár akkor azt mondta: a javaslat céljait a kabinet támogatja, de az indítvány alkalmatlan azok elérésére. Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés már 1991-ben elrendelte a tényleges nyugdíj-privilégiumok visszavonását, lehetővé vált azonban, hogy egyes nyugdíj-kiegészítéseket pótlékká alakítsanak, s ez akár olyanok esetében is megtörténhetett, akiknek tevékenysége nem összeegyeztethető a demokratikus értékrenddel.

A hétfőn elfogadott, a kormány által is támogatott módosító javaslat e pótlékok felülvizsgálatát célozza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.