Eltűnnek a prostik a Nyugati aluljárójából

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Keleti és a Nyugati pályaudvaron létrehozott rendőri alosztályoknak köszönhetően lassan megtisztul a vasútállomások környéke.

Gabay Balázs
2012. 07. 25. 18:50

Aki keres, az talál

Hogy mely bűncselekménytípusokból várható visszaesés a Nyugati „rendőrőrs” megnyitását követően? Mindegyikből – így Horogh Zoltán. Csomaglopásból, zsebtolvajlásból, rongálásból bizonyosan kevesebb lesz, az egyik legnagyobb tett viszont mindenképpen az, hogy a Nyugati téri aluljáróban „szolgálatot teljesítő” lányok és futtatóik gyakorlatilag eltűntek. Míg korábban napközben 8-10 örömlány is kínálta bájait a metrófeljárótól néhány méterre, mára szinte megszűnt ez a fajta szolgáltatás. Ehhez persze nem csupán a folyamatosan járőröző rendőri jelenlétre, de az aluljárót pásztázó korszerű kamerarendszer beüzemelésére is szükség volt.

Portálunk munkatársai bejárták az aluljárórendszert, és megkérdezték az utca emberét, biztonságosabbnak érzi-e a környéket. A válaszadók jó része előrelépésnek tartja az alosztály felállítását, és sokkal többször találkozik errefelé rendőrrel az utóbbi időben. A prostituáltak a reagálók szerint is kikoptak az aluljáróból, egy idős úr azonban úgy vélte, azért aki keres, az bizony talál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.