A miniszterelnök szerint kiderült: Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak, az elmúlt időszakban bebizonyosodott ugyanis, hogy nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni, és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait.
Ahhoz, hogy Magyarországon 5–5,5 millió dolgozó, adófizető állampolgár legyen, a romáknak is dolgozniuk kell, jelentette ki a kormányfő a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón, hangsúlyozva hogy bűnözésből nem lehet megélni – „ha valaki ezzel próbálkozik, pórul fog járni” –, ahogyan segélyből sem, vagy csak sokkal rosszabbul, mint munkából. „Egy ország – különösen egy európai válság idején – nem engedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fognak jövedelempótló segélyt kapni hosszabb távon a magyarok” – fejtette ki.
Nagyon nagy út
A kérdés csak az – folytatta –, hogy a kabinet meg tudja-e szervezni a munkalehetőségeket: „ebben még van adósságunk, sokat haladtunk előre, nagyon nagy utat tettünk meg az »inkább maradj otthon, érd be egy kis segéllyel, ne gyere a nyakunkra munkáért« szocialista típusú társadalompolitikától a mai állapotig”. A tárgyaláson a közeljövő lehetséges foglalkoztatási formái között – amelyek már nem egészen közmunkák, de még nem is teljesen piaci állások – szóba kerültek például a foglalkoztatási, illetve a szociális szövetkezetek.
Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a romák még mindig úgy érzik – jórészt jogosan –, hogy sok olyan döntés születik róluk, amelyek meghozatalában nincs jelen kellő súllyal az ORÖ, és a kabinetnek is „elég komoly fejfájást” jelent, hogyan teremtse meg az alkotmányos rendszerét a cigány önkormányzat bevonásának a döntésekbe.
Értékelés
Ezzel összefüggésben Orbán Viktor bejelentette: létrehoznak egy három–négy tagú „kormánybizottság-szerű” testületet, amelynek az ORÖ elnöke és ő maga is tagja lesz, továbbá egy-két miniszter, államtitkár. Ennek az operatív bizottságnak az lesz a feladata, hogy negyedévente értékelje, haladt-e, és ha igen, milyen tempóban a cigánysággal kapcsolatos vállalások megvalósítása. Zárásul a kormányfő kiemelte, hogy európai szinten is elismerésre, követésre méltónak tartják a romaintegrációról szóló kormányzati politikát.
A segélyből élés felszámolása