A halastavak negyede kiszáradt a szárazság miatt

A Balaton vízgyűjtőjét sújtó aszály a halastavak mintegy negyedét kiszárította.

NT
2012. 08. 29. 17:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Füstös Gábor, vezérigazgató kifejtette, a Balaton alacsony vízszintje miatt ugyan kisebb lett a halállomány élettere, de a rendelkezésre álló tápanyag miatt nem csökkent a tó haleltartó képessége.

A szárazság ugyanakkor a cég halastavainak egy részén már jelentős, eddig 20-25 százalékos kiesést okozott a balatoni haltelepítések, továbbá a jövő évi termelés alapjául szolgáló haltermelésben.

Gondot jelent az is, hogy az üzemképes halastavakat a lehalászások után vélhetően nem tudják újból feltölteni vízzel a befolyók kiszáradása miatt, ami rendkívül veszélyezteti a jövő évi termelést – fogalmazott a vezérigazgató. A hiányzó vízutánpótlás miatt ellehetetlenül a halak egy részének teleltetése is.

A kialakult helyzet miatt azzal kell számolni, hogy az ősszel aktuális haltelepítések idejének és helyének kiválasztásában nem a szakmai indokok fognak szerepet játszani, hanem az időjárás és a körülmények függvényében kell majd ezekről dönteni.

A Balaton déli partja a sekélysége miatt – egy-két hely kivételével – alkalmatlanná vált arra, hogy a partról telepítsenek halakat, így nem tartható az eddig gyakorlat, amely szerint a tó körül több helyszínen, egyenletesen biztosítják a telepítéseket – közölte Füstös Gábor. A kár, illetve a bevételkiesés felmérése folyamatban van, a kettő összege az előzetes becslések szerint eléri a 20-25 millió forintot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.