Az óriási adósság ellenére is fejleszt a kerület

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Három nagy tér megújításához és a kulturális élet újraszervezéséhez fogtak hozzá Erzsébetvárosban, és a működés átalakításával párhuzamosan elkezdték törleszteni az örökölt adósságállományt.

WA
2012. 09. 27. 4:29

Kitért arra is, hogy új szabályozást készítenek a korábban visszavont csendrendelet helyett, ebben több korlátozási lehetősége lenne az önkormányzatnak. Jelezte, hogy a belső utcákban elszaporodtak a romkocsmák, s ezzel párhuzamosan nőtt a kapcsolódó lakossági panaszok száma, így erőteljesebben fognak fellépni.

Fejlesztik a térfigyelő rendszert

Vattamány Zsolt szólt arról is, hogy sok a szűk utca, a zárt tér, ami nehezíti a közbiztonsági szakemberek munkáját, ráadásul fejlesztésre szorul a térfigyelő kamerarendszer. Utóbbira közbeszerzési eljárást írtak ki, a rendelkezésre álló 130 millió forintból a mostani 85 kamerát korszerűsítik, számukat pedig 100 fölé növelik, ami teljes lefedettséget jelent. Megerősítették a közterület-felügyeletet is, 25-ről 80-ra nőtt a létszám, a korábban egy magáncégnek adott támogatást pedig a kerületi rendszerhez csoportosították át.

A polgármester arról is beszámolt, hogy idén először pályázhatnak a társasházak kapufigyelő kamerarendszerre, amely öt napig őrzi meg a felvételeket. Erre évi 12 millió forintot különítettek el, de túljelentkezés esetén bővítik a keretet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.