Miért kellett 600 milliárddal kisegíteni a bankokat?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A valutaalappal kötendő esetleges hitelmegállapodás, valamint a 2008-as megegyezés részletei uralták a héten a nyilvánosságot.

Kovács András
2012. 09. 30. 10:57

Braun szombaton a Lánchíd Rádiónak elismerte, hogy már egy éve tagja az MSZP-nek.

A kormány munkaalapú társadalmat szeretne létrehozni – hangsúlyozta kedden a miniszterelnök az Egis Gyógyszergyár budapesti üzemavatóján. Orbán Viktor azt mondta: a kabinet a jelenlegi munkahelyek megvédésével és olyan fejlesztési beruházások elősegítésével törekszik erre, amelyek új állás- és kutatási lehetőségeket biztosítanak a magyarok számára.

Kisebbségben

25 bázisponttal, 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület legutóbb augusztusban, ugyancsak 25 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát. Az MNB azzal számol, hogy idén 5,8 százalékkal, jövőre pedig 5 százalékkal nőnek Magyarországon a fogyasztói árak. A döntés ismételten szűk többséggel született, ami azt jelenti, hogy Simor András és köre újra kisebbségben maradt a véleményével.

Segélyezési plafont vezet be a kormány a havonta kifizethető szociális támogatásoknál – erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közlemény szerint az ehhez szükséges jogszabályok, számítások előkészítését a Nemzetgazdasági Minisztérium végzi.

Ezért volt rá szükség

A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint további lehetőségek is vannak az állami kiadások csökkentésére. Varga Mihály az Indexnek azt mondta: a már nyilvánosságra került bürokráciacsökkentésen és a segélyezési plafonon túl a kormány más kiadásoldali intézkedésekben is gondolkodik a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás érdekében. Hozzátette: ezeket előbb az IMF-fel vitatják meg, csak azután hozhatók nyilvánosságra. A miniszter a hírportálnak megerősítette, hogy a bankadót a Bankszövetséggel kötött megállapodásnak megfelelően jövőre a felére csökkentik, 2014-ben pedig megszüntetik. Varga úgy vélte, legkorábban az IMF éves közgyűlése, vagyis október 15-e után folytatódhatnak a tárgyalások.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánynak a gazdasági növekedést segítő megállapodást kell kötnie a valutaalappal. Rogán Antal úgy véli: a négy évvel ezelőtti egyezségre nem az államadósság visszafizetése, hanem egy bankmentőcsomag és a jegybank devizatartalékának növelése miatt volt szükség. A gazdasági bizottság elnöke a 2008-as IMF-megállapodás körülményeit megvitató szerdai ülést összegezve azt mondta: az akkori kormány előzőleg olyan gazdaságpolitikai hibákat követett el, amelyek elkerülhetetlenné tették a megegyezést, a kabinetnek ezért nem volt mérlegelési lehetősége.

Meg lehet állapodni

Pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán úgy fogalmazott, a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak és Európai Bizottságnak múlt héten küldött válaszlevele alapján meg lehet állapodni a nemzetközi szervezetekkel. A miniszterelnök riasztónak nevezte a 2008-as IMF-megállapodást, kiemelve, hogy akkor 600 milliárd forintos gyorssegélyt adtak a – jelentős részben külföldi – bankoknak, ezért kellett csökkenteni a nyugdíjakat, a béreket és a szociális juttatásokat.

Visszavont vallomás

Sajátos fordulatot vett a Hagyó-per, mivel Antal Attila visszavonta vallomásának egy részét. A BKV egykori vezérigazgatója korábbi vallomásában azt állította, hogy Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő többször utasította előnytelen szerződések aláírására. A nyomozati szakaszban tett terhelő vallomást a Hagyó-per kecskeméti tárgyalásán olvasták fel. A harmadrendű vádlott nyomozati szakban tett, a bíróságon jórészt visszavont, illetve megváltoztatott vallomásának ismertetését Kutron Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség csoportvezető ügyésze indítványozta. A büntetőper október 2-án folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.