250 ezer embert várnak Budapest új ékkövébe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kiírta a budai Várbazár rekonstrukciójára szóló közbeszerzési eljárást a Várgondnokság Nonprofit Kft. és az I. kerületi önkormányzat.

NT
2012. 10. 29. 10:56

Az előzményekről: a 2011-es év elején meghirdetett Új Széchenyi Terv fókuszában hirdette meg a második Orbán-kormány, hogy szívügyének tekinti a Várkert bazár és a Várnegyed sorsának rendezését. Az előírások szerint ki is írták a szükséges közbeszerzéseket, amelyek végén, idén márciusban a Sándor-palota ezredfordulós felújításánál már bizonyított Potzner Ferenc-féle Közti-csapatot hirdették ki győztesnek mind a Várkert bazár – a közösségi közlekedési fejlesztéssel –, mind a „25 éves terv” tárgyában. A feladatok koordinálását kormánybiztosként vette át Zumbok Ferenc a tavalyi év derekán, november 8-án pedig kormányhatározat hirdette ki a határidőket az egyes folyamatokhoz.

Ne a vállalkozói tőke legyen a mérvadó

Novemberben a kormány döntésével foglalt állást amellett, hogy a Duna menti épületegyüttesnek 2014. március 30-áig meg kell újulnia. Az önkormányzat javasolta, hogy ez állami irányítással történjen, ne vállalkozói tőke határozza meg, hogy mi épüljön itt, és a határozatból kiolvasható, hogy a fejlesztési miniszter feladata, hogy a felújítási forrásokat állami, illetve EU-s pénzekből megteremtse.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.