Bejelentés: két és fél éven belül újjávarázsolják

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2014 tavaszára el kell készülnie a rekonstrukciónak a királyi kertekkel, egy világszínvonalú kiállítással és egy mozgójárdával, kizárólag uniós pénzből.

2011. 11. 15. 11:00

Kérdésre válaszolva Zumbok elmondta, körülbelül 120-130 férőhelyes mélygarázs épül majd (a korábbi 300-as tervek helyett), valamint egy 1600 négyzetméternyi, kétszintes rendezvénytér (a korábbi 6000 négyzetméteres tervet kiváltva). A teljes összeg több mint 8 milliárd lehet majd, ez tartalmazza az épületek rekonstrukcióját, mozgójárda kialakítását a Vízhordó-lépcső mentén, és a királyi kertek rekonstrukcióját. „Minden bontás tartalmaz meglepetéseket, természetesen nem tudjuk, mi van a föld alatt, de aki foglalkozott már műemlékvédelemmel, az tudja ezt” – figyelmeztetett a szakember. Az uniós pénz egy része a meghiúsult Szépművészeti-átalakításból jön, mondta el szintén kérdésre válaszolva. Nagy mindehhez hozzátette, hogy ha marad a pénzből, a kormány szabadon átcsoportosíthatja, s hozzátette, a közlekedési rendezés nincs benne ebben az összegben. Külön megköszönte Zumbok Ferenc munkáját, amit a Sándor-palota kormánybiztosaként az ezredfordulón elvégzett. A kormánybiztos arról is beszámolt, hogy a Várbazár hatástanulmánya a napokban kezd elkészülni december 15-i záró határidővel, a Közti Zrt. tavalyi tervei alapján. „Folyamatosan próbáljuk a legideálisabb formát megtalálni, célunk az, hogy fenn tudja magát tartani az épület” – zárta szavait Zumbok.

A sajtótájékoztató után a kormánybiztos bemutatta a Várbazárnak olyan részeit is, amit évtizedek óta nem látott a nagy nyilvánosság.

Az Orbán-kormány október 19-én döntött a Várbazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről, a döntés november 9-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Mint Giró-Szász András kormányszóvivő hangsúlyozta, a kormányzat már januárban, az Új Széchenyi-terv elindulásakor jelezte, hogy a budai Várbazár és a Várnegyed felújítása az ország egésze számára érezhető előnyöket jelentő fejlesztések közé fog tartozni. A hely emblematikus jelentőséggel bír hazánkban, a nemzeti identitás és történelmünk kulcsfontosságú része, helyrehozatala ezért is kulcsfontosságú. A vár felújításához, valamint a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásához szükséges állami feladatok koordinálására Fellegi Tamás Zumbok Ferencet nevezte ki kormánybiztosnak, e kinevezést augusztusban további fél évvel meghosszabbították.

Az Ybl Miklós által tervezett és a világörökség részét képező Várbazárt egy nemzetközi szakmai szervezet a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé sorolta 1996-ban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.