Az LMP csak esetenként flörtöl az MSZP-vel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyénileg mérlegelnek az LMP képviselői, hogy megjelennek-e olyan fórumokon, amelyek kifejezetten egy ellenzéki választási blokk létrehozását szorgalmazzák.

Tompos Ádám
2012. 10. 03. 16:13

Jávor és Schiffer

A frakcióvezető hozzátette: ami az MSZP-vel való lehetséges kormányzati együttműködést illeti, még meghökkentőbbek Schiffer András kijelentései. „Nem tudom, hogy ezt milyen felhatalmazás alapján, milyen párton belüli vélemények becsatornázása útján fogalmazta meg képviselőtársam; nyilván – ahogyan a választási együttműködés is – egy lehetséges kormányzati kooperáció is a kongresszus hatáskörébe tartozik. De logikailag sem látom túl koherensnek, hogy egyfelől van egy merev elzárkózás, majd pedig egy alá nem támasztott kijelentés arról, hogy a kormányzati kooperáció már nem zárható ki” – fogalmazott Jávor. Ismert, ő korábban azt mondta, hogy az MSZP-vel már bizonyos alapvető értékek elfogadása, közös ügyek képviselete köti össze az LMP-t.

Az időközi voksolások a jelek szerint az LMP-nek nem számítanak az „egyedi együttműködés” kategóriájába. Az október 7-én esedékes soproni időközi önkormányzati képviselő-választáson is indítanak jelöltet (ahogyan az MSZP is), ahogyan a 28-ai bajai helyhatóságin is, egyetlen különbség, hogy az ökopárt jelöltjét itt a Szolidaritás is támogatja. Jelöltjük Hunyadi László, bemutatkozó sajtótájékoztatóján megjelent Jávor is, aki elmondta: az MSZP-vel nem törekednek együttműködésre, amit szerinte a bajai választás is mutat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.