Családbarátabbá kell tenni a munkaerőpiacot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Fontos a nők gazdasági szerepvállalása, foglalkoztatásuk a munkaerőpiacon a családok számára alapszükségletté vált – hangsúlyozta Szalai Piroska.

TK
2012. 10. 08. 11:15

Egyhangú döntés született

Szabó Marcel jelölését a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsman-helyettesi posztra egyhangúlag támogatta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.

Szabó Marcel a bizottsági meghallgatáson arról beszélt, hogy a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes munkája szól az egészséges környezethez való jog mint egyéni jog védelméről, valamint az alaptörvényben megfogalmazott, jövő nemzedékek kollektív jogának megóvásáról is, illetve arról a felvilágosító jellegű munkáról, amely a társadalmi figyelem felkeltését tűzi ki célul. A jelölt hangsúlyozta: nagy örömmel és elkötelezettséggel látná el ezt a feladatot, ha kiérdemelné az Országgyűlés támogatását. A meghallgatáson minden frakció jelezte, hogy támogatja a jelölt megválasztását; a bizottság 27 igen szavazattal fogadta el Szabó Marcel jelölését.

Szakmai egyeztetésre került sor

Levette a napirendről a hegyközségekről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, a javaslatot korábban Tiffán Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő nyújtotta be önálló indítványként.

A képviselői önálló indítvány napirendről való levételét Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke javasolta a frakció döntése alapján, amellyel a képviselők többsége egyetértett, csupán három jobbikos honatya tartózkodott. Horváth István (Fidesz), a bizottság alelnöke tájékoztatta a testületet arról, hogy az ülést megelőzően szakmai egyeztetésre került sor, ugyanis az indítvány benyújtását megelőzően széles körben ezt nem tették meg. A mostani egyeztetés során a szakértők egyetértettek abban: a hegyközségi törvény módosítása időszerű, és a Tiffán Zsolt által előterjesztett indítvány jó alapot ad a módosításhoz, ám azt több helyen is pontosítani kell. A következő napokban folytatják le majd azokat az érdemi megbeszéléseket, amelyek során a szükségesnek ítélt pontosításokat megteszik a szakemberek.

---- Normakövetőkké váltak ----

A kiskorúak védelméről szóló médiaszabályozás beváltotta a reményeket, a legnagyobb televíziók és rádiók normakövetőkké váltak – mondta Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiatanácsának tagja az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülésén. A bizottság a médiatanács 2011-es munkájáról szóló beszámolót hallgatta meg, valamint a hatóság tavalyi, hírközlési tevékenységéről szóló jelentést, amelyeket kormánypárti többséggel elfogadtak a képviselők. Ugyancsak elfogadták az NMHH és a médiatanács tavalyi zárszámadását.

A jobbikos Pörzse Sándor a média kiegyensúlyozottságának felügyeletére kérdezett rá, míg az LMP-s Karácsony Gergely a helyi rádiós frekvenciák pályáztatási és szerződésmódosítási gyakorlatára, az Axel-Springer, valamint a Ringier fúzióját elutasító döntésre, és arra is választ vár: mikor fogja a hatóság a Klubrádiót érintő bírósági döntéseket végrehajtani.

Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes elnöke a fogyatékkal élők számára is akadálymentesített műsorok gyakorlatára, a magyar zenei kvóták teljesülésére és a médiatanács támogatási gyakorlatára kérdezett rá, emellett a kiskorúak védelméről szóló törvényi előírás megvalósulására.

Kollarik Tamás közölte: a kiegyensúlyozottsági ügyekben minden esetben a törvényi előírásoknak megfelelően jártak el, a feladatuk ebben az esetben a közügyekben releváns információk kiegyensúlyozott bemutatásának védelme. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szerkesztői szabadság körébe tartozó kérdések nem kérhetők számon a médiatanácson. Elmondta azt is, hogy a közmédiumok és a jelentősebb médiaszolgáltatók 2015-re lesznek teljes egészében akadálymentesítettek. A filmtámogatásokról szólva közölte: összesen 340 millió forintot osztottak szét tavaly animációs, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek támogatására. A magyar zenei kvótákkal kapcsolatban ismertette, hogy decemberre készül el az a szoftver, amely a rádiókat és a hatóságot is segíti a magyar zeneszámok arányának mérésében.

Auer János, a médiatanács másik tagja az Axel-Springer és a Ringier fúziójának elutasítását azzal indokolta: a hatóság szerint releváns piacon olyan médiamonopólium kialakulását eredményezte volna a fúzió, amely sértette volna a plurális tájékoztatás kívánalmát. A Klubrádióval kapcsolatban úgy fogalmazott: a legutóbbi bírósági döntés írásos változatát még nem kapta meg a hatóság, a további lépésekről majd ezt követően dönt a testület.

Andrássy György, az NMHH főosztályvezetője közölte: egy vidéki rádiós frekvenciáról szóló szerződés módosításakor minden esetben megvizsgálják, hogy az változtatna-e az eredeti pályázatok elbírálási sorrendjén. Mint mondta, a Lánchíd Rádió úgy módosíthatta vidéki szerződéseit, hogy a hálózatba kapcsolódás után is biztosította helyi tartalmak sugárzását az öt vidéki frekvenciáján.

A hírközlési tevékenységről szóló beszámolóban Beke Nándor szabályozási igazgató elmondta, hogy 2011-ben tovább csökkent a vezetékes telefonnal rendelkezők száma, miközben növekedett a mobiltelefonosoké. Mint mondta, már csak minden nyolcadik háztartásról mondható el, hogy nem rendelkezik mobiltelefonnal. Fokozatosan bővült az internetpiac is, különösen a mobilinternet-előfizetések száma növekedett.

Az NMHH és a médiatanács tavalyi zárszámadását ismertetve Baross Gyula, az NMHH igazgató-helyettese azt közölte, hogy a hatóság 22,3 százalékkal teljesítette túl bevételeit, kiadásait pedig több mint 50 százalékkal faragta le, a maradványt pedig a digitális átálláshoz kapcsolódó feladatokra fordítja majd.

Alkalmas a vitára

Általános vitára alkalmasnak tartotta a parlament gazdasági bizottsága Rogán Antal, Menczer Erzsébet és Cser-Palkovics András (Fidesz) képviselők önálló indítványát, amely az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvényeket módosítja.

Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat fogyasztóvédelmi részét támogatta frakciója nevében Baja Ferenc (MSZP), de a frekvenciaárverés szabályainak visszaható hatályú módosítását elvetette a bizottsági vitában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.