Orbán: Magyarországon nem lesz tandíj

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem lesz Magyarországon semmilyen tandíj, és azt nem szabad összekeverni a diákhitellel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben.

Kovács András
2012. 10. 01. 14:50

Versenyelőnyben az Európai Unió

Az agrárium munkahelyteremtő ereje is szóba került Orbán Viktor miniszterelnök és Dacian Ciolos, az Európai Unió agrárbiztosa hétfői budapesti találkozóján – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára társaságában fogadta a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztost a Parlamentben – ismerteti Havasi Bertalan közleménye. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak a mezőgazdasági termelésben versenyelőnye van a világban, és az agrárium jelentős munkahelyteremtő erővel is bír, éppen ezért az unió közös agrárpolitikáját nem szabad legyengíteni. A biztos köszönetet mondott a magyar kormánynak a munkája során nyújtott eddigi támogatásért, Orbán Viktor pedig arról biztosította őt, hogy Magyarország továbbra is támogatja a közös agrárpolitika fenntartása érdekében végzett erőfeszítéseket.

Nincs értelme a becsapásnak

Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője is a tandíj témáját vette elő, és azt vetette a kormány szemére, hogy csökkentette az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát. A miniszterelnök elmondta, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Orbán rámutatott arra, hogy nincsen értelme becsapni a fiatalok azzal, hogy olyan képzést kapjanak, aminek nincs értelme. Minden fiatalnak meg kell gondolnia, mit és mennyi ideig tanul – tette hozzá.

Az LMP képviselője szerint fizetni kell azért, hogy valaki bejusson egy egyetemre, és csak azok tudnak érvényesülni, akik erős középiskolából érkeznek. Orbán válaszában úgy fogalmazott, hogy helyes volt a döntés, hogy bizonyos szint alatt nem lehessen bejutni egy egyetemre, de aki ezt a szintet eléri, annak nem kell fizetnie, mivel lehetőség van a diákhitel felvételére.

Növekedett a mozgástér

Volner János, a Jobbik képviselője az esetleges IMF-megállapodás kapcsán intézett kérdést a miniszterelnökhöz. Orbán elmondta, hogy 2010 őszén senki sem zavarta el az IMF-et, mivel lejárt a korábbi megállapodás. „Nem akartunk rossz megállapodást kötni két évvel ezelőtt, éppen ezért nem akarjuk az emberekre hárítani a válság terheit. Szó sem lehet a nyugdíjak és a bérek csökkentéséről” – hangsúlyozta a politikus.

A Jobbik képviselője a nyugdíjkorhatár emelése kapcsán elmondta, hogy az IMF ezt és újabb megszorításokat kér. Orbán ismételten elmondta, hogy 2010-ben csak olyan megállapodást tudtak volna kötni, mint a szocialisták, de most 2012 van, megnöveltük az ország mozgásterét, ezért nem kell mindenáron megállapodni. A politikus ezt követően a francia szocialista pénzügyminisztert idézte, aki szintén elutasította az IMF politikáját. „Mi is ilyen szocialistákat szeretnénk.”

Egyetlen forintot se kelljen visszaadni

Vágó Gábor, az LMP képviselője az uniós pénzek felhasználásáról és a pályázati rendszerről kérdezte a miniszterelnököt. Orbán indokoltnak látja azt a kérdést, hogy nem kellett volna-e 2010-ben felborítani azt a rendszert, ami korábban létrejött. „Hosszú tárgyalásokat követően arra jutottunk, hogy az intézményrendszer átalakítása révén nem tudtuk volna azt Brüsszellel akkreditáltatni, így a pénzek beszorultak volna. Világossá tettem, hogy a pénzügyi ciklus végére egyetlen forintot se kelljen visszaadni” – tette hozzá. Orbán rámutatott arra, hogy nincsenek direkt uniós források a kis- és középvállalkozók számára, így csak a költségvetés keretében tudnak megoldást találni. A 2013 után életbe lépő hétéves programban egy új szisztémát építenek fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.