Támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) szervezetei támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazásának lehetőségét – mondta Semjén Zsolt.

PR
2012. 10. 08. 11:37

Az emigráció harmadik-negyedik-ötödik nemzedékétől aligha várható el, hogy olyan szinten beszéljen magyarul, mint a magyar környezetben élők – jegyezte meg. Kiemelte: a magyar nemzet közösségében őket is meg akarják tartani.

Beszámolt arról a tervről, hogy egyetemet végzett, az adott ország nyelvét beszélő fiatalokat szeretnének a nyugati diaszpóra területeire küldeni, hogy ott magyarul tanítsanak, és a képzettségüknek, érdeklődésüknek megfelelő témát oktassanak. Ezek a fiatalok egyfajta „társadalmi konzulként” rövid képzés után az ottani magyaroknak segítenének űrlapok kitöltésében, állampolgársági ügyintézésben. A tanács ülése a tervek szerint délután nyilatkozat elfogadásával zárul.

A Magyar Diaszpóra Tanács tavaly novemberben alakult. Alapító okirata szerint a diaszpórában élő magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás után – végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.