Továbbra is folyamatos fejlesztések várhatók a XVI. kerületben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az infrastruktúra fejlesztését tartja a legfontosabbnak Kovács Péter (Fidesz–KDNP), a XVI. kerület polgármestere.

MD
2012. 10. 25. 6:39

A polgármester arról is beszámolt, hogy régen több strand is működött a kerületben, amelyek bezártak, s hiányoztak a lakosságnak. Az erzsébetligeti uszodánál idén adták át az új strandot, ahol hagyományos és élménymedencék is vannak, a látogatottsága pedig a tervezetthez képest háromszoros.

Mindent megadnak, de nem elvtelenül

Kovács Péter a kerületi pénzügyekről szólva azt mondta: van egy „baltával faragott költségvetési elképzelése”, miszerint amit működésre kapnak, azt működésre, amit pedig fejlesztésre kapnak, azt fejlesztésre kell fordítani. Közölte, hogy az intézményeknek mindent megadnak, ami a törvény szerint jár és egy kicsit felette, de semmit nem finanszíroznak „elvtelenül”. Úgy vélte, ennek köszönhetően egyensúlyban van és marad is a gazdálkodás.

Elmondta azt is, hogy noha a XVI. elsősorban alvó kerület, próbálnak különböző kedvezményekkel vállalkozásokat vinni a városrészbe. Kiemelte, hogy az Egis két csarnokának megnyitásával 50, az önkormányzat pedig építkezései révén 150 munkahelyet teremtett. A foglalkoztatottság aránya magas – tette hozzá, megjegyezve, hogy a nyári idénymunkákhoz például nem találtak munkanélkülieket, így a szomszédos kerületektől kellett „kölcsönkérni”.

Az idősekkel is törődnek

A kerületvezető kiemelte, hogy nagy figyelmet fordítanak az idősekre is, így útnak indították a nyugdíjasokat segítő, illetve szállító szolgálatot. Előbbi a ház körüli munkákban segít az érintetteknek, utóbbi pedig elviszi őket például a szakrendelőbe, vagy a kistarcsai kórházba.

Kovács Péter a személyes terveit firtató kérdésre azt mondta: a polgármesteri székért indul a következő ciklusban, amikor az országgyűlési képviselői és polgármesteri posztok összeférhetetlenek lesznek egymással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.