Balog: Még módosulhatnak a keretszámok

Balog Zoltán konkrét számokról egyelőre nem beszélt, és elmondta, nem „egyik napról a másikra” fogják a kérdést megoldani.

WL
2012. 12. 14. 7:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levelet írnak a kormánytagoknak és a képviselőknek

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) levélben fordul a kormány tagjaihoz és az országgyűlési képviselőkhöz, választ várva arra, hogy egyetértenek-e az államilag támogatott keretszámok csökkentésével. A hallgatói szervezet elnöke jövő szerdán – a kormányülés kezdetekor – békés ülősztrájkba kezd a Parlamentnél.

Nagy Dávid, a szervezet elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, kérdésükre egyszerű választ várnak: igen vagy nem. Hozzátette: a megkérdezettek és a választ is adók névsorát, valamint a kérdésre adott válaszukat nyilvánosságra hozzák, még a soron következő országgyűlési választások előtt.  Amennyiben egy képviselő nem válaszol, úgy neve mellett a „nem érdekli a felsőoktatás” megjegyzés szerepel majd – jelezte.

Kitért arra is, hogy információik szerint a kormány december 19-én reggel 9 órakor kezdődő ülésén tárgyalja újra a „drasztikus keretszámcsökkentést” tartalmazó előterjesztést. Az elnök az ülés kezdetével egy időben békés ülősztrájkba kezd a Parlamentnél. A sztrájk addig tart, míg nem kapnak tájékoztatást a kormányülésen a felsőoktatás témájában elhangzottakról – közölte Nagy Dávid.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.