Döntött a kormány a keretszámokról

A Magyar Nemzet információi szerint csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón teszik közzé, hányan tanulhatnak az állam pénzén.

NT
2012. 12. 06. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtárgyalta a kormány a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló előterjesztést, amelyről hivatalosan csütörtökön tájékoztatnak. Az előzetes információk szerint a 2013 szeptemberétől alap-, osztatlan, mester- és doktori képzésen csaknem 28 ezer új belépő tanulhatna teljes állami támogatással, míg 46 ezer fiatal képzési költségeinek a felét térítené meg az állam.

MRK: hideg zuhany

A Magyar Rektori Konferenciát (MRK) hideg zuhanyként érték a fenti számok – derült ki Mezey Barna MRK-elnök szavaiból, aki a Magyar Nemzetnek azt mondta, sem az intézményvezetőkkel, sem a keretszámok kidolgozásában együttműködő Felsőoktatási Tervezési Testülettel nem vitatta meg a kormány a drasztikus csökkentés tervét.

Sándorné Kriszt Éva, az MRK társelnöke ugyanakkor már a két héttel ezelőtt megjelent keretszámokat sem tartotta elfogadhatónak, mivel az is több mint 20 százalékos csökkenést jelentett volna a múlt évhez képest. Az MRK azt javasolta, hogy a részösztöndíjak terhére növeljék a teljes támogatású helyeket.

Megcsappanhat a létszám

A támogatott keretek szűkítése az intézmények működését veszélyezteti – ezt egy neve elhallgatását kérő rektor hangsúlyozta a lapnak, aki szerint valószínű, hogy az ösztöndíjas férőhelyek radikális csökkentésével a hallgatói létszám is nagyon megcsappan, s az intézményeknek annyi bevételük sem lesz, hogy fenntartsák magukat – panaszolta a vezető.


A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.