Jelentősen javult hazánk légvédelme

A Gripen vadászrepülőgépek rendszerbe állításával jelentősen fejlődött Magyarország légvédelme.

MD
2012. 12. 11. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilián Nándor dandártábornok a bázist bemutatva a részt vevő szakújságíróknak elmondta: a 2007 végére teljessé vált magyar Gripen-flottát 12 együléses és további 2 kétüléses repülő alkotja. A MiG 29-esek 2010. január 1-jei „nyugdíjba vonulása óta kizárólag a JAS 39 típusjelű, vadász, támadó és felderítő feladatokra egyaránt alkalmas gépek látják el Magyarország légterének védelmét. A bázison állandóan két fegyverzettel felszerelt Gripen áll készenlétben, míg egy harmadik, tartalék gép ugyancsak percek alatt „hadra fogható” – tette hozzá a parancsnok jelezve, hogy a korábban 10 feletti létszámú stábbal szemben ma már mindössze 3 svéd szakember segíti Kecskeméten a gépek zökkenőmentes üzemeltetését.

Hangsúlyozta: a vadászrepülőgépek rendszerbe állítása óta javult a felderítő és légtérfigyelő képesség, a kommunikáció, rövidült a reakcióidő, nőtt a hatótáv és pontosabbá vált a csapásmérés is. Kilián Nándor elmondta, a Gripenek kiszolgáló létesítményeinek kialakítása épületfelújításokkal és -átalakításokkal járt, a bázis átfogó rekonstrukciója pedig öt éven belül válik esedékessé.

Szűcs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka az újságírókat arról tájékoztatta: évente mintegy 450 ezer légi jármű – köztük 19 ezer állami repülő – halad át Magyarország felett. Az elmúlt évben 32 gép repült úgy az ország légterébe, hogy nem létesített kapcsolatot a magyar légi irányítással. Ezekből az esetekből pedig mindössze 6 végződött a kecskeméti Gripenek riasztásával – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.