Nincsenek már fennakadások a havazás miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megszüntette a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a havazás miatti forgalmi akadályokat, és elhárította a közlekedési balesetekből adódó problémákat.

tá
2013. 01. 14. 16:33

Hozzátette: az összes sótárolójuk fel van töltve a városban, gépeik működőképesek, így minden feltétel adva van ahhoz, hogy munkájukat eredményesen elvégezzék. Kitért arra, felemelt ekéjű hókotrók nem közlekedhetnek, még akkor sem, ha elfogyott a hintőanyaguk, mert ha visszafelé jönnek a számukra kijelölt utakon, akkor is le kell tolniuk a havat – ezt ellenőrzik is. Az FKF vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy akinek a gépkocsiján nincs téli gumi, vagy kopottak az abroncsok, lehetőleg ne induljon útnak.

Spóroltak?

A Napi Gazdaság hétfőn arról írt, hogy a ténylegesnél jóval enyhébb időjárásra számított a fővárosi közterület-fenntartó, ezért „spórolás” gyanánt reggel mindössze 527 ember állt munkába. Szaniszló László, a fővárosi városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke szerint a spórolás miatt fordulhatott elő az, hogy hétfő hajnali 6 óráig a 117 rendelkezésre álló hókotróból mindössze 65 állt munkába, emellett az is szerepet játszhatott, hogy a társaságnak csak 3-4 centi friss havat jelzett előre ma hajnalra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján kevesebb, legfeljebb öt centiméteres hóra számított a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Az OMSZ azonban azt közölte: vasárnap esti előrejelzésében már felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban akár 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat

Törlik a büntetéseket

Törölni fogják a büntetését annak, akire hétfőn 8 óra 45 perc után pótdíjat szabtak ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain – közölte a központ a Facebook-oldalán hétfő délután. A havazás miatt éjfélig ingyenesen lehet használni a fővárosi tömegközlekedés járműveit. A közlekedési központ azt kéri, hogy az ilyen eseteket az érintettek jelezzék a BKK e-mail címén vagy az ügyfélszolgálaton. Az ingyenességet Tarlós István főpolgármester engedélyezte a BKK teljes vonalhálózatán (Budapesten és az érintett agglomerációs busz- és HÉV-vonalakon).

Hozzátették: az intézkedésről megkezdték minden jegyellenőr, metróellenőr, közterület-felügyelő értesítését, és utastájékoztatási feladatokra irányítják át őket. Hétfő délután a BKK Facebook-oldalán azt írta: a főpolgármester döntése után, 8 óra 45 perckor megkezdték a kollégáik értesítését. Nagyjából egy óra alatt tudták elérni azt a több száz kollégát, aki a város számos pontján dolgozott – tették hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.