A Hallgatói Hálózat is benyújtja tervezetét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felsőoktatási megállapodástervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat a decemberben megfogalmazott hat pontjuk alapján.

KG
2013. 02. 08. 17:27

Füzessi Károly, a HaHa aktivistája kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hálózat továbbra is tartja a kapcsolatot a HÖOK-kal, amely „továbbra is képviseli a hat pontot”, amelynek „minél előbb teljesülnie kell”. A HaHa hatpontos petíciójában decemberben követelte a keretszámok „legalább a 2011-es szintre” való visszaállítását, a felsőoktatásból történt forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek a bejutását a felsőoktatási intézményekbe.

A Magyar Nemzet korábban a HaHa belső levelezésére hivatkozva azt írta: a szervezet aktivistáit egy szélsőbalos gondolkodó radikális módszereit alkalmazó amerikai szakemberek készítik fel arra, hogyan gyakoroljanak nyomást a kormányra. A HaHa debreceni tagjai szerint a tüntetést nem az amerikaiak javasolták nekik, a tréningen csak interjút adni tanították meg őket. A tengeren túli oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.