Döbbenetet váltott ki a HaHa akciója

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A HaHa továbbra is zavart kelt, hiába nem ért velük egyet a hallgatók nagy része. Ismét ülésezett az Országgyűlés, és kiderült az is: új SZDSZ van születőben. Az MNO heti összefoglalója.

PR
2013. 02. 17. 4:30

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerdán közölte, hogy a Magyar Nemzeti Bank iratkezelési gyakorlata 2009-től 2012 decemberéig nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban a jegybank a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a 7 legnagyobb kereskedelmi bankról az IMF-nek 2010. augusztus 23-ig.

Az oktatási államtitkárság kedden közölte, a felsőoktatás átszervezését – Hoffmann Rózsa javaslatára, aki a posztján maradva a jövőben elsősorban a köznevelési rendszer kérdéseivel foglalkozik – Klinghammer István kinevezésével oldja meg az emberi erőforrások minisztere. Hoffmann egy keddi rendezvényen úgy fogalmazott, hogy egy ember ekkora terheket már nem győz. A hallgatói demonstrációkról kijelentette, a tiltakozáshoz mindenkinek joga van, de azt szeretné, hogy a tüntetők tisztázzák, mi ellen tiltakoznak. Szerdán egy interjúban pedig úgy fogalmazott: „közismertté vált”, hogy a hallgatók felkészítése mögött olyan politikai és pénzügyi csoportok állnak, amelyeknek érdekük, hogy ez a kormány megbukjon.

Az oktatás átalakításáért demonstráló diákok hétfő délután elfoglalták az ELTE BTK előadóit, majd blokád alá vették a Corvinus és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Kedden folytatták a „blokádot” az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ám úgy határoztak, hogy hangos rendzavarással nem lehetetlenítik el az oktatást. A Hallgató Hálózat (HaHa) akciója a hétvégén is folytatódott, a hallgatók többsége azonban nem ért egyet a megmozdulással. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata megdöbbent rajta, hogy hétfőn annak ellenére zavarták meg diákok az oktatást, hogy a kari vezetés, a HÖK és a Hallgatói Hálózat aktivistái korábban már részt vettek egy, a felsőoktatás és a kar jövőjét érintő egyeztetésen. Pénteken a Középiskolások Hálózata is tüntetést szervezett Budapesten: a demonstrációval jelképesen eltemették a magyar felsőoktatást.

Fény derült arra is, hogy propagandakiadványok alapján tartottak „alternatív osztályfőnöki órát” Pécsett a HaHa diákaktivistái. Az MNO birtokába került óravázlat szerint ezek az alkalmak arra voltak jók, hogy kormányellenes agitációval tömjék a diákok fejét. Gyurcsány Ferenc eközben kedden közölte: három éjszaka az oktatási államtitkárság épülete előtt virrasztanak a DK politikusai, tiltakozva a kormány oktatáspolitikai intézkedései ellen. Gyurcsány azonban csütörtökön megszakította a virrasztást egy időre: LGT-koncertre ment. A Fidesz úgy látja,  a Gyurcsány–Bajnai-szövetség a hallgatókat használja fel a zavarkeltésre és politikai céljaik megvalósítására.

Bajnai Gordonék eközben Szegeden szereztek szövetségeseket. A korábbi SZDSZ-es alpolgármesterhez köthető, a közgyűlésben háromfős frakcióval rendelkező Szabad Város Egyesület ugyanis együttműködik a Bajnai vezette Haza és Haladás Egyesülettel. Bajnaiék ezzel ismét választások nélkül szereztek befolyást egy szervezetben. Bajnai egyébként egy keddi konferencián arról beszélt: közel 1500 milliárd forinttal kevesebb uniós forrás jut a magyar gazdaságba az új költségvetési ciklusban. Ezzel szemben a valóság az, hogy hazánk unióval szembeni költségvetési egyenlege 2014–2020 között 25 milliárd eurós pluszban lesz, ami több, mint a 2007–2013-as ciklusban, míg az egy főre jutó kifizetések összege 51 ezer forinttal nő.

Fodor Gábor az SZDSZ volt elnöke is aktivizálódni kezdett: Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot. Fodor szerint azért kell egy liberális párt, mert van több százezernyi, magát liberálisként meghatározó választópolgár, akit nem képvisel egyetlen, szabad szemmel látható „régi-új tömörülés” sem.

Pénteken a nemzeti szolidaritás jelképeként az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót az Országház Kossuth téri homlokzatára. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a székely zászlók nyilvános használatával kapcsolatban Románia és Magyarország között kialakult helyzetre utalva azt mondta: „nem szándékunk bármiféle feszültség erősítése Romániával”. Kiss Antal, a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdek-képviseleti Irodájának (HunInEU) brüsszeli vezetője az MNO-nak elmondta: a székelyzászló-ügy kapcsán Európa felkaphatja a fejét.

A Magyar Nemzet értesülései szerint egy Gálszécsy András volt titokminiszter vezette munkacsoport foglalhat állást a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Laborc Sándor és az olajmaffiózóként elhíresült Portik Tamás közötti beszélgetések nyilvánosságáról. A lap pénteki számában arról is írt, hogy befejezte a rendőrség a Prisztás-ügy néven ismert gyilkosság ügyében folytatott nyomozás iratainak ismertetését. A vádlottak, köztük Portik, a jövő héten átvehetik a dokumentumokat.

V. László vállalkozó büntetőügyével kapcsolatban egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság azt a hat embert, akit a héten vettek őrizetbe. A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre 2012. június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg bűnszervezet tagjaként.

A 2006. őszi történésekről is szolgált fejleménnyel a hét: hétfőn az ügyészség megvádolta Bene László volt országos főkapitányt, Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt és még tucatnyi rendőrt a 2006. őszi budapesti eseményekkel összefüggésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.