Agitációs feladatsorral hergeli a gimnazistákat a HaHa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Propagandakiadványok alapján tartottak „alternatív osztályfőnöki órát” Pécsett a Hallgatói Hálózat (HaHa) diákaktivistái.

MNO
2013. 02. 12. 16:44

Statisztikákkal irányított viták és a Pécsi Tudományegyetem oktatóinak, hallgatóinak idézeteiről való diskurzus után következik az Associated Press angol nyelvű tudósítása a HaHa december 19-i rendezvényéről, amelyen a diákok rózsákat dobáltak a Dunába a Margit hídról, majd fórumot szerveztek a Lánchíd közepén, amikor előállítottak néhány hallgatót. A középiskolás diákok feladata a cikkel a következő: négy oszlopba kell beírniuk az olvasottak alapján, hogy mik a tüntetők által kritizált kormánytervek, mik a követeléseik, mik a kormány reakciói és ígéretei, végül pedig a véleményüket, javaslataikat kell megfogalmazniuk a tanulóknak. Úgy tudjuk, hogy az agymosó „alternatív osztályfőnöki órákat” diákok tartották, a tananyagot viszont pedagógusok állították össze.

Támogatás az USA-ból

A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a Hallgatói Hálózat (HaHa) tagjait. A szakemberek a többi közt abban adnak támogatást a diákoknak, hogy miként tudnak hatékonyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A lap birtokába került a HaHa belső levelezése, amelyből az is kiderül: februárban újabb tüntetésekre, valamint kormányhivatalok elfoglalására készülnek a diákok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.