Mindössze néhány településre koncentrálódva működnek Tisza-szigetek Bács-Kiskun vármegyében.

A csaknem félmilliós vármegyében a Tisza-szigetek hivatalos nyilvántartása szerint mindössze 14 csoportosulást tartanak számon.
A szigetek eloszlása ugyanakkor egyenlőtlen, döntő többségük a vármegye nagyvárosaiban található.
Amint az a mellékelt képen is látszik, rendkívül foghíjas a vármegyében található Tisza-szigetek felsorolása. A települések közül masszívan kiemelkedik Kecskemét, Baja és Kiskunfélegyháza. Ezekben a városokban található ugyanis a listában szereplő Tisza-szigetek fele. Lapunk informátora szerint a vármegyében a Tisza Párt csak a nagyobb településekre koncentrál.
A megyében a vidékies körzetekben nem, csak a nagyvárosokban tud labdába rúgni a Tisza Párt. Ehhez mérten pedig az elnökség viszonylag hamar elengedte az építkezést több körzetben is
– jelentette ki a forrásunk. Hozzátette, a Tisza Párt elnöksége leginkább Baja és Kecskemét körzeteire koncentrál.
A cikksorozatunk korábbi részeiben Békés, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tisza-szigeteit vettük górcső alá. A cikkeket az alábbi ajánlókra kattintva elolvashatja:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!