HaHa – Soros a háttérből irányít, Bajnai a „beszélgetőtárs”

Soros György és Bajnai Gordon neve is felmerül a HaHa aktivistáival kapcsolatban, a szervezet hétfőn több helyen is demonstrációt tart.

NT
2013. 02. 11. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet írta meg elsőként a HaHa belső levelezésére hivatkozva, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a hálózat diákjait. A szakemberek a többi közt arra készítik fel a hallgatókat, miként gyakoroljanak hatékony nyomást a kormányra vagy hogyan szerveződjenek. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak.

Bajnaiékkal is asztalhoz ültek a HaHa aktivistái

A leleplező cikkben nyilvánosságra került „amerikai segítséget” a szervezet korábban a Klubrádiónak adott nyilatkozatában elismerte, ugyanakkor megszólaló aktivistájuk akkor azt hangsúlyozta: a segítség elfogadása ellenére szó sincs politikai befolyásról. Ennek ellenére a Hír Televízió Célpont címmű műsora kiderítette, hogy a szélsőbalos gondolkodó radikális módszereit alkalmazó amerikai szakemberek által felkészített aktivisták igenis politikai megállapodás végett ültek asztalhoz a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014-gyel.

Ismert, egybecseng bizonyos felsőoktatási kérdésekben a Hallgatói Hálózat, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány, az MSZP és a Demokratikus Koalíció álláspontja. Egyik félnek sincs ellenére a tandíj, és mindannyian eltörölnék a röghöz kötésnek nevezett hallgatói szerződéseket.

Nem jelent röghöz kötést az alkotmányba emelés

Az értelmezési zavart mutatja, hogy a hallgatói szerződés lehetőségét a kabinet csak az alaptörvényben rögzítené, az nem jelent röghöz kötést. „Nem a röghöz kötést tesszük az alkotmányba, hanem ezt az alapelvet – mondta korábban Balog Zoltán. – Az ingyenes egyetemi tanulmányokért és az így megszerzett diplomáért azt kérjük azoktól, akik megszerezték ezt a diplomát, és ezzel értékes tudás birtokába jutottak, hogy aztán Magyarországon is hasznosítsák tudásukat, Magyarországnak a javára is. Ezt az alapelvet mindig vallottuk, mindig ragaszkodtunk hozzá, ebből nem is kívánunk engedni, ennek keretén belül szívesen beszélünk arról, hogy mi is legyen pontosan a formája. Tehát az, hogy milyen legyen pontosan a hallgatói szerződés, nincs benne az alkotmányban, és nem is lesz, arról, remélem, meg fogunk tudni állapodni – fogalmazott.

A HaHa hétfő délután Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben tart demonstrációt „Égjen a város” mottóval a felsőoktatási átalakítások ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.