Listázás: az ELTE rektora felfüggesztette a HÖK működését

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának működését az egyetem rektora. A SOTÉ-n is vizsgálat indult a listázás miatt.

tá
2013. 02. 20. 17:45

Szarvas Gábor, az Instruktor Öntevékeny Csoport elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a több médium által csoportjuknak tulajdonított obszcén jelzőket tartalmazó lista hamisítvány. Az IÖCS, mint minden szervezet, természetesen készít felsorolást tagjairól, illetve „a tartalékosok közé került jelentkezőkről”, ám ezek a hivatalos listák sem tartalmukban, sem formátumukban nem egyeznek meg az interneten keringő listákkal. A hivatalos listákon szereplőket semmilyen módon nem minősíti az IÖCS, azokon a név mellett csak a különböző elérhetőségek (e-mail cím, telefonszám) szerepelnek – fejtette ki.

Mint kiemelte, az IÖCS mindent megtesz annak felderítésére, hogy – felhasználva a 2009-es és 2010-es tartalékos listákon szereplő neveket – ki és milyen célból készítette a hamis listát. Szarvas Gábor úgy fogalmazott: „a csoport elnökeként, mind személyemben, mind pedig a csoport nevében felháborítónak tartom, hogy valaki ilyen listát készít, tesz közzé”. A szervezet jogászokkal vizsgálja annak lehetőségét, hogy feljelentést tegyen ismeretlen tettes ellen a jó hírnév megsértése és személyes adatokkal való visszaélés miatt – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.