Sokat javultak az útviszonyok a nyugati régióban

Már csak 15 alsóbbrendű út járhatatlan a hóátfúvások miatt, a magyar közút folyamatosan szabadítja fel a lezárt utakat.

WL
2013. 02. 15. 5:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. éjszaka és hajnalban is folyamatosan takarította a havat, így a korábban hófúvások miatt lezárt 72 alsóbbrendű útszakaszból 57-et sikerült kora reggelre felszabadítani. Jelenleg Zala megyében öt, Vasban öt, Győr-Moson-Sopron megyében három, Somogyban és Veszprém megyében pedig egy-egy mellékúton van teljes útzár.

A Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyei üzemmérnökségek továbbra is nagy erőkkel, a bérelt munkagépekkel kiegészülve dolgoznak a hófúvások utolsó nyomainak eltüntetésén, a kora reggeli órákban, az 5 órai összesítés idején több mint 140 munkagép dolgozott az utakon.

A közlekedési feltételek sokat javultak a nyugat-magyarországi területeken a csütörtök reggeli állapotokhoz képest, ugyanakkor még pénteken is lehetnek olyan szakaszok, ahol téliesebb útviszonyokra kell számítani, ezért a Magyar Közút arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és óvatosabban vezessenek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.