A Magyarországi Református Egyház fenntartásában működő Újváros Drogambulancia Új drogok, új kihívások címmel rendezett konferenciáján Téglásy Kristóf elmondta: drogstratégiát még nem előzött meg olyan méretű társadalmi egyeztetés Magyarországon, mint a most készülőt. Hangsúlyozta, hogy annak középpontjában a drogok nélküli életmodell megerősítése áll. A stratégia az egészséget alapértékként közvetítő közösségerősítő szemléletmódot támogatja, míg az ellátásban felépülés központú megközelítést alkalmaz, és kiemelt szerepet kap benne a reintegráció. Mindezek elérésében lényegesen nagyobb szerepet szán a családoknak, helyi közösségeknek – tette hozzá.
A jelenlegi droghelyzetről elmondta: nő az illegális szert egyszer kipróbálók és a kannabiszt fogyasztók száma, az amfetamint használóké komoly emelkedést mutat. Rendkívül veszélyesnek nevezte, hogy a drogokat kipróbálók életkora lejjebb tolódott: 12-13 éves gyerekek is érintettek már. Összességében Magyarország drogérintettsége közepes.
Cserháti Péter egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár a szenvedélybetegek ellátása kapcsán kiemelte, hogy súlyos szakemberhiány van mind pszichiátriai, mind addiktológia szakokon. Emlékeztetett arra, hogy 2007-ben e két területen volt a legnagyobb ágyszámleépítés. Sok az új krónikus ágy azóta, de nem e két szakon – tette hozzá. Ezért az egészségügyi szakállamtitkárság nagy hangsúlyt fektetett az addiktológiai osztályok számának növelésére, így elérték, hogy további aktív addiktológiai kapacitások jöttek létre és minden ellátási nagytérségben elérhető ilyen ellátás.
A Magyarországon lefoglalt kábítószerek majdnem fele dizájner drog. A rendőrség egyre hatékonyabban lép fel a terjesztők ellen – hangzott el csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti sajtótájékoztatóján. Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója jelentős eredményként és az „igazi munka” kezdeteként értékelte, hogy március 19-én a szlovák hatóságokkal együttműködve elfogtak két magyar állampolgárt, akik dizájner drogból kábítószer-tablettákat gyártott Érden.