Egy Kálvin téri szignó védte meg először a rezsicsökkentést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hivatalosan is elindította aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés megvédése érdekében a Fidesz. Rogán Antal szerint folyamatos belföldi és nemzetközi nyomás tapasztalható az ügyben.

NT
2013. 03. 20. 11:50

„Mi ezt nem tudjuk elfogadni, ezért a parlamentnek lépéseket kell tennie, és nyilvánvaló, hogy ezeket a törvényhozásban elő fogjuk készíteni” – mondta a frakcióvezető, aki ennek pontos időpontjáról még nem tudott nyilatkozni, de megjegyezte, a következő hetekben ez mindenképpen megtörténik. Hozzátette, a Fidesz azt szeretné, ha az Országgyűlés május 1-je előtt elfogadná az ezzel kapcsolatos szabályokat.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője kedden közleményt adott ki. Selmeczi Gabriella ebben azt hangsúlyozta, a Fidesz világossá tette és teszi minden, az aláírásgyűjtésben részt vevő munkatársa és önkéntese számára, hogy a törvények legmesszebb menő tiszteletben tartásával végezze az aláírásgyűjtést. Ismertetése szerint a párt a rezsicsökkentés védelmében indítandó aláírásgyűjtés törvényességi egyeztetése érdekében az elmúlt napokban az ombudsmanhoz fordult. Továbbá a hatályos jogszabályoknak megfelelően kérte az aláírásgyűjtés nyilvántartásba vételét a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, ez szabályszerűen megtörtént.

Az Országgyűlés hétfőn a fogyasztók adminisztratív és anyagi terheinek csökkentését célzó törvénymódosításokat fogadott el, a jogszabály szerint az energiaszolgáltatóknak kell nagyobb terhet vállalniuk a jövőben. Mint azt lapunk megírta, a hazai gáz- és áramszolgáltatók együttesen 42,9 milliárd forintnyi hasznot vágtak zsebre csak 2011-ben. Magyarországon volt a második legmagasabb a lakossági villamos áram és a lakossági gáz árszintje.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.