Orbán: Így tud megújulni Magyarország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Európa és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába – mondta Orbán Viktor.

WA
2013. 04. 28. 11:06

Beszéde végén azt mondta, hogy nem a kormány tartja meg az országot, hanem az ország nemzeti érzelmű emberei tartják meg a kormányt. A munka pedig még nincs elvégezve, mindenért meg kell dolgozni, meg kell harcolni, „és ha a mi polgári körös barátaink és a nemzeti érzelmű magyarok nem állnak ott naponta újra és újra a biztatásukkal (...), akkor még a kétharmad ereje is el tud fogyni”. A kormányfő ezért támogatást kért az összegyűltektől, úgy fogalmazva, hogy a polgári körök az alkotó, elkötelezett, nemzeti érzelmű emberek gyülekezőhelyei, nélkülük az ország nem jutna semmire és nem lenne nemzeti kormánya.

A részben felújított templomot délben adták át. A XIII. századi, Árpád-kori, román stílusú templom homlokzati része 150 millió forintos állami támogatással újult meg; a teljes rekonstrukció azonban becslések szerint összesen 1 milliárd forintba kerül, amelyhez a forrásokat a kormányzat biztosítani szeretné.

A jáki templom felújítása már az első Orbán-kormány idején megkezdődött, ám annak folytatásáért 2003-ban már aggódni kellett, a templom északi hajója fel volt állványozva, de nem jutott pénz a folytatásra – mondta beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Annyira nem lett pénz és nem volt akarat, hogy 2010-re, az újabb kormányváltás idejére, az állványzat már rogyadozott, összedőléssel fenyegetett – mondta.

Kiemelte: egyéni országgyűlési képviselőként a 86-os főút fejlesztése mellett a jáki templom felújításának folytatását jelölte meg a ciklus két legfontosabb célkitűzéseként. Orbán Viktor miniszterelnök mindkét ügyben ígéretet tett és betartotta szavát, hiszen a 86-os út építése folyamatban van, a jáki templom felújítása pedig folytatódott – mutatott rá Hende Csaba.

Hangsúlyozta: az ország talán legfontosabb Árpád-kori, román stílusú műemléke a jáki templom, amely most részben megújulhatott. Ennek a felújításnak óriási a hitéleti, erkölcsi, ugyanakkor a gazdasági jelentősége is, hiszen a belföldi turizmus egyik kiemelkedő célpontja ez a templom. A gazdasági, turisztikai tényezőknél sokkal mélyebbek a lelkiek, hiszen a jáki templom egyik tornyában ma is 900 egykori jáki embernek a csontjai porladnak fűzte hozzá.

Antropológusok DNS-vizsgálatokkal megállapították, hogy a 600-800 éves maradványok szinte teljesen megegyeznek a ma élő jákiak génállományával. A nép ugyanaz, a templom ugyanaz, a hit ugyanaz – mondta.
Hende Csaba szólt arról is, hogy a képviselői körzetek megváltozása miatt V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár váltja majd őt a körzetben, de ezáltal nem egy, hanem inkább két képviselője lesz a jákiaknak az Országgyűlésben.

V. Németh Zsolt köszöntőjében azt hangsúlyozta: igyekszik majd megfelelni a választói elvárásoknak, szavai szerint megválasztása esetén elődjéhez hasonlóan kiemelt ügyként fogja kezelni a jáki templom további felújítását.

Orbán Viktor szombaton Debrecen-Pallagon járt, ahol átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját. Pénteken Beregszászra látogatott a kormányfő, itt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával kötött együttműködési megállapodást. Csütörtökön Kémesen volt kihelyezett kormányülés, mely után a kormányfő többek között a Portik-ügyről és az Ős-Dráva programról is beszélt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.