Szerbia nagykövetét kérették be a legtöbbször

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányváltás óta összesen tíz alkalommal kérették be a Külügyminisztériumba a szomszédos országok nagyköveteit.

KG
2013. 04. 08. 19:56

2010 óta egyszer hívatták be a budapesti szlovák nagykövetet a Külügyminisztériumba: 2011-ben Németh Zsolt berendelte Peter Weisst, amiért a magyar állampolgárság felvétele miatt Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozót megfosztották szlovák állampolgárságától – közölte.

A miniszter hozzátette: a kormány egyszer sem kérette be Ausztria és Horvátország nagykövetét, és a bécsi, valamint a zágrábi magyar nagykövetet sem hívták be az ottani külügyi tárcához.

Martonyi János kiemelte, a nemzetközi gyakorlat szerint a nagyköveteket akkor kéretik be, amikor a kétoldalú kapcsolatokban kialakult feszültségnek hivatalos keretek között kívánnak hangot adni. Máskor a célnak inkább az felel meg, hogy az adott állam a másik félnél akkreditált nagykövetét küldi be a fogadó ország külügyminisztériumába tiltakozni, magyarázatot kérni vagy tájékozódni, aminek hasonló a súlya.

Ezért az, hogy hányszor kérették be a nagykövetet, illetve hányszor kérették be a magyar nagykövetet, önmagában nem objektív mércéje a kétoldalú kapcsolatok minőségének vagy a nemzeti érdekérvényesítés határozottságának – vélekedett a külügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.