A Fidesz az anyákat és a családokat segíti

A kormánypárt célja, hogy az anyák ne csak május első vasárnapján, hanem a mindennapokban is megkapják a tiszteletet és a megbecsülést.

NT
2013. 05. 05. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigó Róbert közölte: a kormánypárt azt akarja, és tevékenységével azt bizonyítja, hogy az édesanyák, akik nemcsak a gyermeket nevelik, hanem összetartják a családot, ne csak május első vasárnapján, hanem a mindennapokban is megkapják a tiszteletet és a megbecsülést.

A Fidesz szóvivője kijelentette: a családot alapértéknek tekintik, ezért tartották fontosnak, hogy erre külön hangsúlyt fektessenek az alaptörvényben is. Hozzátette: a kormány és a Fidesz az édesanyák mellett áll, ezért már a gyermek születésétől az iskoláztatásán, majd felnőtté válásán keresztül minden figyelmet és támogatást megad. Közlése szerint az édesanyák és a családok mindennapi életét segíti a rezsicsökkentés, a családi adókedvezmény és a 16 százalékos jövedelemadó bevezetése, valamint az, hogy a gyes időtartamát újra három évre emelték. Munkahelyvédelmi akciótervekkel segítik az anyák foglalkoztatását, így 20 éves rekordot döntve idén már 1,8 millió nőt tudtak foglalkoztatni – fűzte hozzá.

Zsigó Róbert azt mondta: félő, ha a baloldal hatalomra kerül, ezek a kezdeményezések és eredmények elvesznének, mert a Gyurcsány–Bajnai-kormányok korszakában a gyermekvállalás egyenlő volt a szegénység vállalásával. A család fogalma nincs benne a baloldal értékrendszerében, pusztán csak a piaci érdekeket akarják kiszolgálni – jelentette ki.

A Fidesz szóvivője szerint „a most együttműködő és kezet fogó” baloldali szervezetek „együtt tették tönkre az országot”, vették el az anyáktól a gyest, szüntették meg a 13. havi nyugdíjat. Meg akarják szüntetni az adókedvezményt és a rezsicsökkentést, bruttósítanák a gyermekek után járó támogatásokat csak azért, mert ezek „fideszes kezdeményezések” – fogalmazott Zsigó Róbert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.