Ádert Ljubljanába hívták

Áder János köztársasági elnök kedden Ljubljanában tárgyal meghívójával, a szlovén köztársasági elnökkel.

WL
2013. 05. 20. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar államfő Borut Pahor szlovén államfő meghívására utazik Szlovéniába, ahol a köztársasági elnökkel négyszemközti, illetve plenáris tárgyalást is folytat. Áder János a nap folyamán látogatást tesz a Szlovén Köztársaság Országgyűlésében, ahol találkozik Janko Veberrel, a szlovén parlament elnökével. A köztársasági elnök ezt követően megbeszélést folytat Alenka Bratusekkel, a Szlovén Köztársaság miniszterelnökével.

Az államfői látogatás előkészítéseként áprilisban Ljubjanában járt Martonyi János külügyminiszter, aki a szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel való találkozója után meghívójával közösen azt hangsúlyozta: a magyar–szlovén kapcsolatok felhőtlenek, és a lehető legjobbak mind gazdasági, mind politikai téren. Magyarországnak és Szlovéniának egy sor külpolitikai kérdésben azonos az álláspontja, akár a nyugat-balkáni, akár a szíriai helyzetet illetően. Martonyi János kiemelte: a két ország külpolitikájának egyik fontos eleme, hogy mindkét ország jó kapcsolatokat épít a közvetett és közvetlen szomszédokkal, a térségbeli országokkal. Karl Erjavec megjegyezte, hogy az utóbbi években lényegesen javult a szlovéniai magyar kisebbség helyzete.

A két külügyminiszter megbeszélésén szó volt a kétoldalú kapcsolatok különböző területeiről, és egyetértettek egyebek mellett abban, hogy tovább kell fejleszteni a gazdasági kapcsolatokat, és folytatni kell az infrastrukturális projekteket. Martonyi János örömét fejezte ki, hogy új határátkelők nyílnak a két ország között, és egy magyar–szlovén tudományos szótár előkészítése is megkezdődik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.